Pekingben 2006 óta működik egy elvonó tábor internetfüggők számára. Ezalatt az idő alatt mintegy 6000 kiskorú páciens töltött 6 hónapot ebben a katonai jellegű intézményben, 75%-uk gyógyultan távozott. Ez azt jelenti, hogy már kevesebb, mint 6 órát töltenek a monitor előtt. A gyerekek több, mint 90%-a, amikor az intézménybe kerül súlyosan depressziós a szinte egész napos online játéknak köszönhetően. Ez persze Kína, de azt tapasztalom, hogy itthon is egyre inkább résen kell lennünk.
Az ősz második hónapjában is számos teendőd akad, ezért készítettünk neked egy szuper egyedi októberi naptárat, hogy legyen hova felírni a legfontosabbakat. Nyomtasd ki, és tedd ki például a hűtőre, vagy a bejárati ajtóra.
Vannak egyetemes jelei annak, hogy anyává váltunk. Innentől másként látjuk, máshogy érzékeljük a dolgokat. Nézzük meg, mik is ezek;
34 éves vagyok, 2 kisgyermek édesanyja. Igazi energiabomba, aki reggeltől estig talpon van, tip-top, a konyhában megállja a helyét. Én vagyok a tökéletes feleség, és a legjobb anya, a jól ismert amerikai mosoly az arcomon ragyog egész nap... persze, ez csak álmodozás. Csessze meg, az igazság az, hogy 34 éves vagyok, 2 kisgyermek édesanyja, az utóbbi időben roppant fáradt folyamatosan, sokszor tele a hócipőm, szétszórtságomnak köszönhetően folyamatosan ingerült vagyok, a lakás szalad a kupitól, a konyhában... inkább hagyjuk, hogy milyen jó vagyok konyhatündérnek, na és feleségként sem tudok igazán topon lenni, hiszen este 9-kor már alig várom, hogy bármilyen formában, de ágyba kerüljek. Így volt ez mostanáig, DE most egy új stratégiát dolgoztam ki!
Sok gyerek fél elaludni. A konkrét félelmek 3 éves kor körül alakulnak ki, ekkor jönnek elő a " Félek a szörnyektől, a boszorkánytól, a farkastól, valaki lakik az ágyam alatt...", de félhet új helyzetektől, ismeretlen emberektől, idős szomszéd nénitől is. Mi, ma a sötéttől és az abban rejlő fantázia dolgoktól való félelemmel fogunk foglalkozni, mivel sokan írtátok, hogy a csemetéitek bizony csak lámpánál, nyitott ajtónál alszanak, és éjjel is sokszor átmásznak hozzátok emiatt. Ezekre keresünk megoldásokat, hogy nektek is, és a kicsiknek is pihentetőbb legyen az éjszaka.
Nekiindultok a nagyvilágnak, gyerek a motoron száguldozik, aztán nem sokra rá bejelenti, hogy elfáradt. "Anya vegyél fel!" Ne áltassuk magunkat - "...elbírom mindkettőt" -, ritka az, mikor nincs nálunk táska, hátizsák, bevásárlószatyor, babakocsi; és innentől az egész egy zsonglőrmutatványra fog hasonlítani, amiben egyszerűen nem nyerhetünk. Szuper kis járgányok ezek, csak épp fogás nincs rajtuk, de most mutatunk egy szuper kis találmányt, amivel megkönnyítheted az életedet!
Nem csak vágyunk ezekre, de hétköznapi hősökként jár is nekünk! Nem kell mindennap, nem kell az összeset megvalósítanod, egyszerűen csak annyit kérek tőled, hogy gondold végig, mik azok a "relax" programok, amikre vágysz, és - az életedben - valamilyen formában megvalósíthatóak. Ezután pedig tervezd be őket. Egyszerűen kell, hogy kényeztesd magad, szépülj, egy picit magaddal legyél és pihentesd a testedet, vagy épp a lelkedet.
Amikor megromlik egy kapcsolat, választhatunk; benne maradunk és megpróbálunk tenni érte, vagy abba hagyjuk és tovább lépünk. Ám, amikor ebben a kapcsolatban gyerek is van, akkor sokszor másként értékeljük a dolgokat. 
3. oldal / 14


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram