Ovikezdés pánik nélkül

2021. augusztus 14.
Szerző:  Szabó Kitti
Ovikezdés pánik nélkül
Láttam már ezt az anyukát korábban is. A környéken lakhat. Az ovi ajtajában botlunk egymásba. Zokog. Sietnék, de nem tudok elmenni mellette. Alig várja, hogy belekezdjen… Most kezdi majd az ovit a kislánya itt, de nem biztos magában. Épp most hallott pletykákat itteni ordítozó óvónőkről, szúrós tekintetű dajkákról, harmincas csoportlétszámról, brutális 3 évesekről, és még sorolhatnám. Csoda, ha első gyerekkel (vagy többedikkel) ennyire megijed egy anya?  Fejeket fel, eddig is remekül megoldottatok mindent! Mindkettőtöknek van elég bátorsága belépni azon a kapun! Nincs pánik!

A szóbeszéd

Az óvoda, ahová járunk régen tényleg nem volt jó hely. Talán 10 éve. Hiába volt azóta vezetőség, munkaerő, és arculat váltás, az emberekbe beleégett a múlt. Nagy port felkavaró eset volt, egy kisfiút leöntött hideg vízzel az egyik óvónő, mert hisztizett. Jöttek olyan hírek is, hogy itt lenyomják a válogatós gyerekek torkán az ételt. Érdekes módon a rémtörténeteket soha nem felejtjük el, és mindig van valakinek a tarsolyában egy “és azt hallottad, hogy…” kezdetű sztori, amit élvezettel ad elő, mi pedig hasonlóan nyálcsorgatva hallgatjuk.

Szóval én ezt próbáltam félretenni, ahogy minden más témában is. 

Óvónőt választunk, nem intézményt - már ha lehetséges választani! Ahol jó az óvó néni, ott jó gyereknek lenni, mert lehet az ölében ücsörögni, nyugodtan beszokni, kedves, de határozott, és lehetőleg nem megy el fél éven belül. Nem hátrány, ha két óvónő van, de manapság ez már nagy privilégium egy ovis csoportban. 

Én nem bántam meg a rosszhírű óvodánkat, és úgy látom, hogy pontosan a múlt árnyéka miatt sokkal jobban igyekeznek, mint a népszerű óvodák. Ettől függetlenül ne aggódjatok, szemem a pályán, sosem dőlök nyugodtan hátra, mert hát ilyen anyának lenni.

Felkészülés

Szerintem nekem nagyobb szükségem volt az ovira felkészítő mesékre, mint a gyermekemnek. Én utáltam oviba járni, és ez jelentős problémát jelentett, mikor próbáltam a gyereknek beadni, hogy milyen szuper lesz neki az oviban a gyerekekkel, meg az óvó nénivel. Tényleg, anya? Persze kicsim. És már rándult is idióta grimaszba az arcom. A könyvekkel viszont annyit mantráztuk a dolog pozitív kimenetelét, hogy a végén én is elhittem. Beszélgettünk az oviról, bementünk a nyílt napokra, megismertük az óvónőt. Az óvónőn látszott, hogy pontosan tudja, hogy mindkettőnket kezelésbe kell vennie, és sok időt szánt ránk, megnyugtatott. Nem lehetek elég hálás neki ezért.

A változás, az elszakadás

Eddig minden pillanatban együtt voltunk, és most hirtelen mindkettőnknek új irányt vesznek a mindennapok. Számomra ez volt a legnehezebb. Ha csak én kezdtem volna el újra dolgozni, az is lestrapált volna, de nálunk úgy jött ki a lépés, hogy a gyerkőc első napja az oviban, az én első napom is volt a munkahelyen. Nem tudom, hogyan éltünk túl az első két hetet. Nem emlékszem semmire. Csak csináltuk. 

Olyan napom is volt, hogy annyira magamra kellett figyelnem, illetve a munkámra, hogy már délután lett, mire feleszméltem, hogy nem is gondoltam a gyerekemre, és arra, hogy vele mi lehet aznap. Jön persze a bűntudat, alaposan megtáncoltat, aztán már érkezik is a következő nap. 

Jönnek betegségek, problémás helyzetek, elindul a mókuskerék, de jó esetben élvezed a munkát, a gyermeked az ovit, és valahogy létrejön az új felállás, kialakul a rutin. 

Nekem talán azért volt jó így, mert abszolút nem volt időm rágódni. Abban biztos voltam, hogy a szemem fénye jó helyen van, megelégedtem ennyivel. Pedig volt ám sírás, csak nálunk nem az első hónapban, hanem mikor már lenyugodtak a kedélyek, és azt hittem, hogy “rendben van, megcsináltuk”... Nem úsztuk meg, csak az én kisfiam kegyesen elodázta a szívszaggató reggeli elválásokat. Semmi baj, egy anya 200-as vérnyomással, elkenődött szemfestékkel, és a vállánál átnedvesedett taknyos blúzban is remek munkaerő. :) Szóval pozitív vagyok, támogató vagyok, és nem mutatom ki a kétségeimet! Így biztosan a gyerek sem látja, ugye? Ugye?

Apa, segíts!

Bevallom, én nem vagyok a Vince anyukája. Vince anyukája gyönyörű, magabiztos nő, vagány gyerekkel. Mintha minden pillanatban tudná mit csinál, láthatóan könnyedén kezeli a kis Vincét, és a munkájában is sikeres.

Én meg küzdök, mint malac a jégen, és igen, időnként a magaménak vizionálom a Vince anyukák csodálatos életét. Biztosan nekik is nehéz, de a jégen küzdő malacok már csak ilyen kis frusztráltak.

És akkor kiáltok! Apa, gyere, én ezt nem bírom! 

És ő jön... a fehér paripája, a tündöklő vértje, amitől majd megvakulok, az üde fás illata, és a csillogó-puhára kefélt szakálla hirtelen eszembe juttatja, hogy túl jó dolga van neki, csessze meg! Rögvest nekilátok, és felfrissítem a teendői listáját, így a segítségével talán még lehetek Vince anyukájának a halovány árnyéka is. Nekem megfelel.

Szóval hetente 2-3 reggel apa viszi oviba a gyermeket, amitől szinte azonnal nullára csökken a reggeli sírások száma, heti egyszer ő vásárol be, és beosztjuk a főzést, takarítást, és újra béke költözik a lelkembe.

Ha nem megy az ovizás…

Van ilyen. Viszont előre nem érdemes ezen rágódni. Számos buktató van a dologban, vannak változó faktorok, ijesztő lehetőségek. Figyelni kell, hiszen te ismered a legjobban a gyermekedet, és lépni fogsz, ha valami nincs rendjén. Egyébként általában az ovikban elérhető pszichológus, és ha nyitottak az óvónők is a gondjaitokra, akkor nyert ügyetek van, mert együtt valószínűleg meg tudjátok keresni a megoldást. 

Hallottam már persze olyat is, hogy egy ovi váltástól teljesen kinyílt egy kisgyerek, mert az új helyen találta rá igazán önmagára. De az is előfordul, hogy a jelenlegi csoportjában kellet neki egy pici segítség, hogy beilleszkedjen. Szülőként nehéz eldönteni, hogy mit tegyél, de ez szerencsés esetben egy folyamat. Nem kell azonnal megváltani a világot. Az élet megtörténik, és általában rengeteg apró választásod van, mielőtt a nagy döntésekre kerülne a sor. 

Hogy ne a rosszal zárjam a bejegyzést, példának okáért itt vagyunk mi. Illetve én, aki sokat aggódik, kérdez, árgus szemmel figyel. És tudjátok mi történt velünk? Semmi. :) A kisfiam beszokott tavaly, imádja az ovit, jó a közösség, minden rendben, megcsináltuk. 

Kívánok nektek is hasonlóan problémamentes bölcsi- és ovikezdést! Hajrá! :)


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram