Fiad van? Íme pár nevelési hiba, amit elkövethetsz

2020. február 22.
Szerző:  Reni
Fiad van? Íme pár nevelési hiba, amit elkövethetsz
Forrás: Photo by Nathan Dumlao on Unsplash
Egy korábbi írásomban, erős érzelmeket generálva kifejtettem, hogy én anyaként miként állok a fiam „lányos” dolgok iránti vonzódásához. Sokan úgy vélték hibát követek el. Ez adta az ötletet, hogy összegyűjtsem a négy legjelentősebb valódi nevelési hibát, amit egy szülő elkövethet, ha fia van.

4 hiba, amit ne kövess el szülőként, ha fiad van!

Elfogadod, támogatod az agresszív viselkedését

Sokan a mai napig úgy vélik, hogy a fiúknál elnézőbbnek kell lenni az agresszív viselkedést illetően, sőt, nekik talán még „illik” is a lányoknál némiképp erőszakosabb játékokat játszaniuk. Nos, a helyzet az, hogy ez koránt sincs így, rengeteg fiú nem akar se kergetőzni, se bottal kardpárbajt vívni, se lerombolni más homokvárát. Ha esetünkben erőlteted ezt a fajta viselkedést, elvárásként hozol fel kisebb agresszív megnyilvánulásokat, azzal rengeteget ártasz az önazonosság kialakulásának folyamatában. Ugyanakkor egy kissé elevenebb fiú esetében sem célszerű teljes elfogadással viseltetned az agresszivitásával kapcsolatban, hiszen szülőként fontos, hogy a megfelelő, szociális közegben elfogadott viselkedésre is megtaníts gyermekedet, amibe mások piszkálása és a lányok hajának huzigálása sem nem fér bele.

Nem engeded, hogy kimutassa az érzelmeit

A „fiúk nem sírnak” felfogás borzasztóan romboló, és nagyszerű lenne, ha ezt egyszer és mindenkorra elfelejtené mindenki. A fiúk épp úgy lehetnek szomorúak, csalódottak mint a lányok, sőt, ha elesnek az sem katona dolog,. Igenis minden gyereknek joga van megélni a negatív érzéseit, nemtől függetlenül. Azzal, hogy ezt nem engeded neki, rengetek elfojtással fog felnőni, amiket egy hosszabb terápia nélkül nem fog tudni lerázni magáról és később a baráti- és párkapcsolataiban is komoly hátrányok fogják emiatt érni.

Forrás: Photo by Iana Dmytrenko on Unsplash

 

Csak fiús játékokat veszel neki 

Mint arra már utaltam, nem minden fiú szeret játékfegyverekkel felszerelkezve rambósat játszani, sőt, van, amelyik inkább táncolna a foci helyett. A gondoskodó típusú fiúk szívesen babáznak kiskorukban, vagy bújják a képeskönyveket az autózgatás helyett. Ez teljesen normális, hiszen van, ahol a lány az, aki ki nem állhatja a babaházat, helyette inkább vasútpályát építget szívesen. A gyerekeknél folyamatos a nemhez igazodásuk, de ebben nem fogja őket befolyásolni az, hogy mivel szeretnek játszani.

Túl gyorsan akarsz úriembert nevelni belőle

Ne érts félre, az, ha megtanítod neki, mi is az a férfi-előzékenység és kedvesség, egy remek dolog, ám semmiképp se ess át a ló túloldalára. A kisgyerekek között még nem alakult ki a nemek szerinti széttagolódás, így a fiad nem fogja magát kellemesen érezni attól, ha már a harmadik lányt kell előreengednie a hintánál, sőt, inkább mélységesen csalódott lesz. Kis lépésekben neveld, és inkább példával mutass számára utat az úriemberség felé vezető úton.


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram