Nyomtatás

Miért volt nehéz számomra kimozdulni egy újszülöttel?

2021. szeptember 15.
Szerző:  Cukimamik Team
Miért volt nehéz számomra kimozdulni egy újszülöttel?
Hmm…nem volt ez mindig ám így. Volt, amikor épphogy beestem este a lakásba, vagyis az ágyba. Reggel keltem, indultam. Élveztem a szabadság érzését a testemben, a porcikáim között. A szülési szabadság legnagyobb küzdelmét az jelentette számomra, hogy megtaláljam az akaratot és erőt a ház elhagyásához.

Olyan nehéz volt kimozdulni, elmenni „céltalanul” sétálni, miközben mindig résen voltam, mikor fog ordítani a gyermekem a babakocsiban, és mikor fogok megindulni maratoni futásban hazafele, átázott pólóval, becsukva magam mögött az ajtót: „Jól van, minden rendben van, hazaértél!” :)  Visszagondolva nagyon vicces, de benne lenni a helyzetben közel sem volt az. 

Amikor először voltam mami szabadságon, a Netflix csábítása, az anyu csoportoktól való félelmem, a hideg időjárás gyűlöletének érzése, az általános lustaságommal együtt megtalálta az új babámat. Nem akarok dicsekedni, de a Sex and The City és F.R.I.E.N.D.S. teljes sorozatát kivégeztem. Járt ennyi nekem is.

Amikor az időjárás végre felmelegedett, elhagytuk a házat, hogy sétáljunk, összeszedtem minden bátorságomat, hogy találkoztam egy furcsa idegennel, aki azóta a legjobb barátom lett. Nemcsak a legjobb anya-barátom, a legjobb barátom. Ahogy a zsák megtalálja foltját, úgy találják  meg egymást az anyukák is egymás között. Lesz, aki a mintaanyákhoz fog húzni, míg mások a bio anyákhoz, én maradtam a rossz anyáknál. …és ez manapság sincs másképp.:) Szóval egyedül soha nem lettem volna képes elmenni egy baba klubba, mint ahogy újdonsült anya-barátom sem, így jól kiegészítettük egymást. Minden alkalommal, amikor erőfeszítéseket tettem, hogy elhagyjam a házat, örültem, hogy megtettem, bár minden egyes alkalommal felismertem: nehéz. DE erőt vettem magamon, és szeltem a várost, és baba-mama klubba jártam.

Kihívások kétgyerekes anyaként

Ne értsd félre, nem úgy nehéz, a legcsodálatosabb dolog, na de vannak velejáró nehézségek.:)

Nehéz emlékezni minden olyan dologra, amelyet meg kell tenned, mielőtt bekötözöd (valószínűleg sikoltozó) babádat az autóülésébe, hogy elhagyd a házat (valószínűleg 20 perccel később, mint tervezted). Nehéz tökéletesen időzíteni a dolgokat úgy, hogy a szoptatott babád etetését  az indulás időpontjához igazítsd. Nehéz alkalmazkodni ahhoz, hogy 88 különböző elemet kell csomagolni egy pelenkatáskába. Nehéz időt találni arra, hogy lezuhanyozz, és esetleg „valódi” ruhát vegyél fel, netán egy sminket is feldobj, a parfümről már nem is beszélve, hogy Te magad is úgy nézz ki, és vonzó legyél,mint általában az emberek.

Két gyerekkel….

Így éreztem magam, amikor gyermekem született. Két évvel később hivatalosan kétgyermekes anyuka lettem, kisgyermekkel és újszülöttel. Ha korábban azt gondoltam, hogy nehéz elhagyni a házat, akkor kinyílt a szemem, hogy mit is jelenthet ez a szó. Elhagyni a házat egy csecsemővel és kisgyerekkel, igazi expedíciónak számított.

Ez több, mint a készülődés

A készülődés fogalma átértékelődött. Mindenki elkészül, és a „fedélzeten van”, kivétel anya. …és amikor elindultunk, eszembe jutott, hogy mi maradt otthon, sokszor már azt is elfelejtettem, hogy hova is indultam. Miután eljutottam valahova, sokszor úgy érzetem, jobb lett volna otthon maradni, ki sem mozdulni. A szétesés magas foka…ez vagyok én. Ami azóta sem változott. Meséljek, milyen hárommal elindulni?:))

A kimozdulás szép napjai

Néha arra az időre gondolok az életemben, amikor a ház elhagyása szó szerint ezt jelentette: El akartam menni valahova, ezért mentem. Amikor eljutottam arra a helyre, megtettem, amit kellett, és elég kezem volt ahhoz, hogy egy tejeskávét és talán egy fánkot is megfogjak, mosolyom őszinte volt. Ha fánk kerül a kezembe, akkor azt meg is kell osztani a gyermekemmel… (csak viccelek, veszek neki is, mert utálok osztozkodniJ )

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik az a szabadság és könnyedség, hogy ügyeket intézhetek, barátokkal találkozzak, moziba menjek, de a jó hír az, hogy gyakorlással egy kicsit könnyebb. Sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy elengedjem a dolgokat, lazább legyek, elfogadjam azt a tényt, hogy valószínűleg késni fogok, és rendben van az is, amikor előzetes tervezés ellenére elfelejtem bepakolni a pelenkát.  

Nem, nem raboltak el minket…

Különben is. Ha valaha elgondolkodtál azon, hogy a kisgyermekes barátod eltűnt -e a bolygó színéről, vagy kalózcsapat fogságába esett, mert egy ideje nem láttad őket, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem. Egyszerűen nézik a Netflix valamelyik sorozatát, sóvárogva vágy kijutni és látni a napot, de úgy dönt, hogy holnap talán könnyebb lesz….

Ne felejtsd el, a bejegyzés sok iróniát tartalmaz, anyának lenni jó, de vannak bizony nehézségek, amelyekről jó beszélni, és tudni, nem vagy egyedül.:)