Férfiak árulták el, hogy miért lesznek csodásabbak a nők szülés után

2020. július 20.
Szerző:  Reni
Férfiak árulták el, hogy miért lesznek csodásabbak a nők szülés után
Szülés után, vagy épp kisgyermekes anyaként sokan érzik úgy, hogy a női szerepük háttérbe szorul, már „csak” anyaként vannak jelen a család életében és a párjuk szemében is kevesebbet érnek. Ám ennél nagyobb hibát el se követhetnének, hiszen a férfiak távolról sem így látják őket.

A szülés az egyik legcsodálatosabb és egyben legönzetlenebb tett, amit egy nő megtehet. Hatalmas érzelmi és fizikai áldozat és áldás is egyben, ami számtalan pozitív hozadékkal bír a másik szemében. Megkérdeztem néhány férfit az ismerősi körömből, hogy miként látják azt a nőt, aki életet adott a gyermeküknek. Íme, a válaszok!

„Teljesen ledöbbentem, hogy a feleségem hogy volt képes elviselni azt a fájdalmat, amit a fiunk születésekor élt át. Láttam rajta, hogy mennyire fáj neki, mégis kibírta a 13 órás vajúdást. Sohase lehetek neki elég hálás ezért!” – Csaba (32)

"A kedvesem a szülés után sokáig rejtegette előttem a testét. Császárral szült, és azt mondta, sose láthatom a hasát, olyan csúnya rajta a heg. Pár hónappal később, amikor valamiért rányitottam a fürdőszobában és megláttam… nos. Igen, volt még egy kis pocija, igen, ott volt a vörös heg, de azt éreztem, hogy ennél szebbnek még sosem láttam őt. Nem hitte el, pedig azóta is mondogatom neki, hogy így lett tökéletes, és én imádom.” – Andris (40)

 

 „Elképesztő az az erő, amit az én drága nejemen látok, mióta megszülettek az ikrek. A nap végén van még ereje megfürdetni őket, vacsorát készíteni, mesét olvasni, elpakolni és amit még nagyon szeretek, hogy időnként megengedi magának, hogy ezeket elengedje, csak rendeljen egy pizzát, és hagyja a kupit. Szerintem ahhoz is erő kell, hogy elismerje, most van, amihez nincs ereje. Szeretem és felnézek rá.” – Kristóf (27)

 „Néha csak nézem az én drága páromat, és elképedek, hogy hogy lehet ennyire felelősségteljes ilyen fiatalon – Anna még csak 23 éves. Megdöbbent az az őserő, ami belőle árad, mióta megszületett az első gyerekünk.” – Árpi (25)

 Hidd el, hiába változott meg a tested, hiába vagy fáradt gyakran, a szerelmed szemében akkor is Te vagy a legcsodálatosabb nő!

 

Képek forrása: unsplash.com


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram