Azt hiszed külföldön kolbászból van a kerítés?

2021. október 06.
Szerző:  Szabó Kitti
Azt hiszed külföldön kolbászból van a kerítés?
www.3e601316a3b09bdfec5049aeb00b5cc0-gdprlock
Hogy én mennyire utáltam, mikor zéró tapasztalattal rendelkező emberek hozzám vágták ezt bagolyköpetet a költözés előtt! :) Most már elmondhatom, hogy tényleg nem egyszerű külföldön, viszont óriási kaland, és a kerítés eskü tényleg kolbászból van. A mi kalandunk Észtországban zajlik éppen, Tallinnban. 

Hova is megyünk akkor, drágám?

Én mondhatni 18 éves koromtól vágyódtam el, de soha nem volt okom, vagy bátorságom elmenni. Azt nem tudtam hová mennék, de azt éreztem, hogy nekem soha nem jó ott, ahol vagyok. A párom nem így gondolkozott, de isten látja lelkem, nem én rángattam bele ebbe az egészbe. Az idő elteltével rájött magától is, hogy mozdulnunk kell, hogy legyen lehetőségünk úgy élni, ahogy igazán szeretnénk. Magyarországon belül is próbáltuk megtalálni a helyünket, és az elégedettséget - amit nem csupán anyagi értelemben értek-, de nekünk nem sikerült. Közben nézegettük az egyre csak növekvő kisfiunkat, és rájöttünk, hogy ez itt a “most vagy soha” ideje.

Egy nap a férjem fefigyelt egy cikkre Észtországgal kapcsolatban. Megmutatta, beszélgettünk. Egy pillanatig sem ijesztett meg minket az északi lét gondolata, a férjem pedig megtalálta a módját, hogyan nézzen szét az országban, bejutott a Carreer Hunt nevű programba. 

Az ott töltött idő alatt teljesen beleszeretett az országba, és Tallinnba. Láttam a tekintetén, hogy ő hazajött ide. 

Nem volt nehéz a búcsúzás Magyarországtól. Könnyes volt, de boldog. 

Mi ezt akartuk. Nem kényszerből indultunk el, csak egy helyet akartunk, ahol nyugalom van, rend, tisztesség, és élhető világ. Ezt meg is kaptuk.

 

 

Fedezd fel, amit kaptál - és szembesülj a hibákkal is

A város meseszép, imádom. Úgy tudsz kikapcsolódni, hogy nem kell beltéri programokat igénybe venned. Minden az orrod előtt van, csak indulj el. 

Tallinn tele van fákkal, erdőkkel, lápokkal, és persze csupa tenger. Sétálj, túrázz, biciklizz, görkorizz, pancsolj a tengerben, szedj áfonyát a mesebeli, elfek járta erdőkben, vagy érezd a puha talajt a lábad alatt a lápokban - na ne süllyedj bele, az nem jó móka! Élvezd a hóesést, szánkózz, síelj. Üljön a gyereked a jeges homokozóban a gyönyörűen kivilágított parkban délután négykor, mikor már rég lement a nap. Legyél kint szakadó esőben, és akkor is, ha letépi a szél a fejedet, pont úgy ahogy itt mindenki más. Tavaly tényleg volt -20 fok is télen, de az előző tél csak -5-ig jutott. Nyáron pedig volt 30 fok is, ami itt már undi forró strandidő. Jah igen, a nyár... Csodálatos. A nap elfelejt lemenni, fehérek az éjszakák, és langyosak. Hmm... :)

A tömegközlekedés ingyenes minden tallinni lakosnak. Nincs autónk, hurrá! Ha messzebb szeretnénk menni, akkor az olcsó, és egyszerű autóbérlési lehetőségek közül választunk. 

Ami itt rögtön nagyon feltűnő volt, hogy az értékekre közösen vigyáznak az emberek. 

Tehát a rendre, a természetre, egymásra, a nehezen kiharcolt független országukra, a hagyományaikra, a zenéjükre, a tudásukra. 

Meglepetést okozott, hogy mindenhol tisztaság van, és általában jól öltözött, udvarias, intelligensnek tűnő emberek. Hajléktalanokat például én elég ritkán látok. 

A város biztonságos, rendszeresen tömegközlekednek 7-8 éves gyerekek egyedül.

Senki nem lopja el a cuccaidat, annak ellenére, hogy egy fővárosról beszélünk - bár igen aprócska fővárosról -, egész nyugodtan leteheted bárhol a bicajodat, még csak le sem kell zárnod. Az elhagyott vadiúj méregdrága gyerekkabát 5 nap múlva is a korlátra téve fogja várni a kisgazdáját. 

Az észtekről az a legenda járja, hogy híresen ridegek. Én ezt cáfolom, de valóban távolságtartóak. Kedvesek, viszont nem engednek egy centivel se beljebb, mint amihez akkor abban a pillanatban közöd van. Abszolút segítőkészek, pontosak, megbízhatóak, és nyugodtak, de nagyon élesen meghúzzák a határaikat.

Éppen ezért, mi valahogy mindig a magyarok (rengeteg magyar él itt is, és nagyon összetartóak) vagy a külföldet is megjárt, nyitottabb észtek, vagy a külföldiek társaságában kötünk ki. 

Fantasztikus dolognak tartom, hogy nagyrészt mindenki beszél itt angolul. Biztos lehetsz abban, hogy a játszótéri anyuka melletted folyékonyan beszél, és mondjuk 8 és 45 éves korig bárki. Talán csak pár szót, de annyi is pont elég, hogy elboldoguljatok egymással. Az orvosokra itt is jellemző, hogy nagyon kevés a fiatal közöttük. Nekünk sikerült találni háziorvost, aki jól beszél angolul. Abszolút nem lehetetlen. Viszont egy mentőhívás esetén sajnos megtörtént, hogy várnunk kellett, amíg kerítettek valakit, aki tud angolul. Szóval jó a helyzet, de lehetne jobb is, illetve mi is törekszünk elsajátítani az észt nyelvet, annak ellenére, hogy én azt mondom neked, hogy kizárólagos angol nyelvtudással Tallinnban vígan el tudnál éldegélni az idők végezetéig. 

Az oktatás elég jó, de még érezhetően poroszos. A tanárok viszont megkapják a kreativitás lehetőségét, tehát nincs szorosan kötve a kezük, ha módszerekről, vagy egyedi gondolatokról van szó. Itt is probléma a pedagógushiány, és még mindig lehetne fentebb tornászni a tanárok bérét. A PISA teszteken Észtország az élvonalban teljesít. 

A politikai életbe nagyon nem látok még bele, de azt tudom, hogy próbálnak tenni a korrupció ellen, és azok ellen, akiknek nincs helyük a politikai életben. Így történhet meg itt, hogy lemond az észt kormányfő, és pár nap alatt lezajlik egy új kormányalakítás. Persze, azért így is történtek kínos kávégép, meg hirdetőoszlop "lenyúlások". 

Az észt-orosz helyzetről is érdemes tudni. A történelem összeforrasztotta a két népet, és időközben a régebben uralkodó oroszok egy független, és büszke ország kisebbségévé váltak, bár még így is lakosság 25 %-áról beszélünk. Azt már meg sem említem, hogy teljesen eltérő mentalitással rendelkezik a két nép. Ennek a problémának a teljes megoldása még várat magára.

Pár szót muszáj szóljak Észtország digitális sikereiről is, bár szerintem ezzel nagyjából tisztában vagy. A lényeg, amit én érzek ebből, hogy majdnem mindent meg lehet oldani online. Én még nem emeltem fel a telefont, mióta itt élek, és személyesen is csupán egy alkalommal jártam hivatalban, mikor megcsináltattam a minden csodák kulcsát, az ID kártyámat, ami itt mindent nyit.

Egyébként jellemzően szerződéssel és számlával működnek a dolgok, legyen szó albérletről, vagy a gyerek úszás órájáról.

Külföldre költözni kisgyerekkel

A most vagy soha, esetünkben a kisfiunk 5 éves korát jelentette. 

Lényeges információ, ami miatt meghoztunk egy talán furcsának tűnő döntést az az, hogy a gyermekünk dadog. A lehető legsimább átállásra volt szükség, hogy ne törjük őt össze, és minden segítséget megadhassunk, amire szüksége van. 

Ezért úgy döntöttünk, hogy egy modern, angol nyelvű, általunk felkészültnek ítélt oviba íratjuk, ami végigviszi őt egészen érettségiig. Tehát az intézmény 3-18 éves korig fogad gyerekeket.

Ide főleg külföldi gyerekek járnak, akik jellemzően pár év múltán elmennek a családjukkal.

Az előnyeit nem is sorolom, fantasztikus hely, ráadásul rengeteg angolul nem beszélő gyermeket vezetnek be a csoportba, rutinból képesek megoldani a problémákat. A gyerekek elfogadóak, és kedvesek. Ezt itt kérem, kötelező. És nem viccelek! :) Ami pedig végképp döbbenet, hogy az iskolában magyar anyanyelvű tanárnő tanítja neki (és a többi kis honfitársának) a magyart, heti 5 órában.  

Nekünk az is könnyebbség volt, hogy itt minden alkalmazott beszél angolul, így mi is megértettünk mindent, és el tudtuk mondani, ha kérdésünk, vagy gondunk volt. 

 

A kisfiam első 2-3 hete nekem pokoli volt. Számára úgy gondolom a második hét volt a legnehezebb. Ugye, felkészíted arra, hogy mi vár rá. Próbálod. Tudja, mindent tud. Kétszer. 

De az az érzés, mikor ott áll egyedül, és egy árva szót sem ért a körülötte zajló dolgokból, ijedt, és fél, és nem akar ott lenni, nem akarja, hogy ezt tedd vele, nem érti miért van ott, nem tud hozzászólni senkihez, és csak sír…

A pedagógus hiába csitítgatja, öleli, a gyerekem nem érti azokat a szavakat, amiken a nyugtatás érkezik. Szívfacsaró az egész. 

Nem igaz, hogy a gyerekek 3 hónap alatt elsajátítják a nyelvet. Én nem ezt láttam. Volt lehetőségem megfigyelni mások érkezését is. Némelyik gyerek 3 hónap után még csak meg sem szólal idegen nyelven. Ők a gyűjtögetők. Aztán egyszer elkezdenek majd beszélni. Ez is természetes. Az én kisfiam próbálta az elejétől kezdve használni az új nyelvet, és 3 hónap után olyan szintre jutott, hogy tudtam, már nem vinné el az ördög, mert érti az alapszavakat, és kifejezéseket. De nem többet. 

Most már egy éve jár ide (iskolás lett), és talán mostanra mondhatom, hogy nagyon jól beszél. Látom, hogy érti a vicceket is, és felszabadultan, magabiztosan beszél a társaival. Nagyon sok mindent még most sem ért természetesen, de engem már bőven lepipál nyelvtudásban. Iszonyú büszke vagyok rá! A dadogása sem lett rosszabb, és angol nyelvű logopédus foglalkozik vele. Beilleszkedett, boldog.

Ami viszont ennek az egésznek a hátulütője, hogy a kisfiunk egy buborékban rekedt, ami színes, izgalmas, és biztonságos. Viszont hiába élünk itt, ő nem lesz “igazi észt”, pedig meg lenne rá az esélye. Nem tud barátkozni észt gyerekekkel, nem ivódik bele ennek a népnek a kultúrája, a meséi, a művészete, és talán sosem fog maradéktalanul idetartozni. Még nem tudjuk ezt hogyan küszöböljük ki úgy, hogy iskolaváltást nem szeretnénk. 

 

Költözés, veszteségek, és némi covid

Ez egy kis rinyálós rész lesz itt a magányról, és a félelmekről.

Szóval úgy búcsúzol el a szüleidtől, hogy biztosan tudod, 5-6 óra alatt hazaérsz. Aztán kiderül, hogy baromira nem. Mert covid van, és mert nem bírod kifizetni 3 havonta a repjegyet, a teszteket, a transzfert, és félsz, hogy út közben történik valami, mondjuk hirtelen lezár a határ. Nem indulsz neki, és a szüleidet nem öleled meg 9 hónapig

Éjszaka felriadsz, mert rettenetes érzéseid vannak, látod magad előtt, hogy valami nehézséggel, betegséggel küzdenek, és te nem tudsz ott lenni, hogy segíts. Néha nehézlégzésed van éjjel és napközben is, majd úgy zakatol a szíved, mintha az életedért küzdenél egy szakadék szélén egyensúlyozva.

Átéled két nagyszülőd elvesztését úgy, hogy nem jutsz haza a temetésükre. 

Rájössz, hogy a barátnőd újszülött babáját nem fogod látni fél évig, nem leszel része az életének. Számos barátodat pedig egyszerűen nem tudod belepasszírozni az idődbe, amít Magyarországon töltesz. Lazulnak a kapcsolatok, és szíved mélyén már érzed, hogy talán évekig nem látsz viszont személyesen számodra fontos embereket.

Nem lesznek ismerős arcok, ismerős városok, illatok, érzések. Az első időkben magányos leszel. Nem lesz senkid. Nekem még kollégáim sem, mert nyelvtudás nélkül indultam neki a világnak. Nagyjából egy fél év után elkezdtem gyászolni a régi életemet. Nincs munkám, nincs életem, a covid miatt pedig be voltam zárva. Összedőlt a kártyavár. Ha a férjem nem tart meg, akkor nem tudom, hogy mászok ki a gödörből. 

Aztán szépen lassan lecsengett az egész, bár majdnem egy évbe telt, mire megnyugodtam.

Most már itt vagyok otthon, tudom mit és hol keressek. Találtam barátokat is, akikre számíthatok. Élvezem, hogy olyan helyen élhetek, amiről azt hiszem soha nem is álmodtam. Miközben írom ezt a bejegyzést és kortyolom a kávémat, látom a tengert, és mellette az erdőt, tudom, hogy a gyerekem jó helyen van, hogy a férjem imádja az itteni életét, és tudom hogy előbb-utóbb én is megtalálom majd pontosan azt, amiért jöttem. 

Ui: van túrórudi, kakasos nyalóka, tejföl, mustár, pirospaprika és még kolbász is, bár meg kell hagyni, a magyar kolbász valóban sokkal finomabb :)

 


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram