Úgy éreztem nem vagyok normális...3 gyerek mellett készültem az Ultrabalatonra

2019. máj. 22.
Szerző:  Cukimamik Team
Úgy éreztem nem vagyok normális...3 gyerek mellett készültem az Ultrabalatonra
Azt gondoltam nincs fárasztóbb annál, mint amikor egy csecsemőhöz felkelek éjszakánként többször, és másnap kimerülten, zombi üzemmódban nyomom a napot. Hülye vagyok. Szeretem a kihívásokat. Bakancslistámon szerepelt az Ultabalaton. Gondoltam, majd egyszer…na ez az egyszer most bekövetkezett. Ezt az élményt egyszer mindenkinek ki kell próbálnia!

Először is egy őrült jó buli, ahol kizökkensz a mókuskerékből. Itt garantáltan nem azon fogsz agyalni, hogy mit főzz ebédre, be kéne pakolni egy adag mosást, vagy össze kéne pakolni a játékokat…lesz kihívás, de a gondolataid ki fognak zökkenteni.

Igazából, amikor rábólintottam arra, hogy csatlakozom a csapathoz, és az Ultrabalatonon indulok, nem is gondoltam bele, hogy mit vállalok. Hogyan készülök fel egyáltalán, hiszen nekem sem osztogatják ingyen a szabadidőt 3 gyerek mellett. Gondoltam jó buli, kihívás számomra, legalább lejárok futni, ha nagy szerencsém lesz, még le is dobok pár kilót. Hamar szembesültem azzal a ténnyel, hogy 3 gyerek mellett igencsak nehéz lesz.

Hiszek abban, ha valaki szeret csinálni valamit, van valami célja, amit szeretne elérni, nem a gyerek fogja megakadályozni abban.

Itt a legnagyobb kihívást az okozta, hogy mikor fussak. Merthogy reggel nem tudok futni, mert a férjem korán jár dolgozni. Délután nem tudok futni, mert a gyerekeket szedem össze a suliból és oviból. Napközben velem van a 1,5 éves kislányom. Esete pedig sokszor hulla fáradtan beesek az ágyba, vagy cukimamizok, a francnak van kedve már akkor futni. Mint mondtam, a gyerek nem kifogás. A két nagyobb gyerekkel is futóbabakocsiztam, a kicsivel is elkezdtem. Kit érdekelt a konyha, a szanaszét szedett-vedett lakás…nekem futnom kellett. Nyári Fruzsina jóvoltából a fussbabakocsi mozgalom alapítójától, kaptam egy babakocsit, hogy futkározzak.

Így kezdődött az egész. Futottam, amikor a gyerek aludt, futottam, amikor a gyerek éberen volt a babakocsiban. Igaz, hogy majdnem beledöglöttem, nem volt elég, hogy magamban tartsam az erőt, még a picit is végig szórakoztattam, amikor nyűgösködött. A legjobb módja volt, hogy énekeltem 2 levegő vétel között. 

Hamar rájöttem, hogy nekem a futás dopping. Ha futok, az energiakészletem megnő, ahogy hazaérek, mint akit kicseréltek pörgök ezerrel. Így amikor nappal nem volt időm, este futottam. Jött velem barátnőm, akivel motiváltuk egymást, valamint ilyenkor tudtunk jókat dumálni, hiszen napközben gyerek mellett nem sok időnk marad, miután ellenkező irányba rohanunk a gyerekek után. Aztán persze, akit jó férjjel áldott meg az ég, még örül is, hogy nem kell az asszonyt noszogatni, hogy lemenjen futni, hiszen megy az magától is, így ő is segítőkész volt. Hát így jutottam el az Ultrabalatonra, ami nem volt zökkenőmentes. A legkisebbnek az Ultrabalaton előtt fülgyulladást kapott, így nem aludtam egész héten. A szüleim nem tudtak jönni, így „B” terv kellett, hogy ki fog a gyerekekre vigyázni, amíg futok, a férjem pedig bringázik.

Megoldottuk, hiszen az anyaság egyik legértékesebb mozgatórugója a rugalmasság. Rugalmasság nélkül hamar ki lehet égni az anyaságban (is).

Még el sem indultunk, és én már olyan fáradtan érzetem magam, mint aki 2 napja nem aludt. Izgatott voltam, és kíváncsi mit tudok kihozni magamból. Eredeti tervem szerint nővérem noszogatására beszálltam 6 km-rel. Ennyi az én terhelhetőségem- gondoltam én. Ebből lett 18,2 km.

Maga a szervezés nekem nagyon bejött, kivétel azt, hogy hajnal 2:00-kor ébredtünk, hogy 4:05 perckor a rajtnál álljunk. Egy kicsit örültem volna a későbbi rajtolásnak, de hát válogatni nem lehetett az indulásnál, így ott álltam remegő lábakkal.

Maga a verseny jókedvűen indult, hangos volt a kísérőbusz a nevetésünktől a csacsogásunktól. Ez a harsogás az idő elteltével egyre inkább csökkent. Végig együtt voltunk a verseny alatt, biztatva egymást. Nem is a testi fáradtság, annál inkább a szellemi kimerültség volt az igazi kihívás. Olyan állapotba kerültünk, amikor az ember már nem tud gondolkodni logikusan, csak van. Belülről jövő kattogás, és 24 óra ébrenlét után, már elvesztettük a realitásunkat is. A feszültség nőtt, a nyűgösködés egy kicsit hasonlított arra, amikor egy gyerek a fáradtságtól vergődik. Amikor már a távomat teljesítettem a 18. órában, utána már azon kezdtem el gondolkodni és aggódni, hogy fogom túlélni a másnapot. Ott van 3 gyerek, nincs mese, ébren kell lenni. Miután a férjem is bringás kísérőként részt vett, meg kellett oldani valahogy. Teljesítettük a távot 24:02 perc alatt, és amikor átvettük az érmet, adrenalinnal csordultig telve a kimerültség faktor csúcsát elérve, remegve a fáradtágtól újra idétlen röhögésbe kezdtünk. Visszagondolva, ekkor  már annyira hülyék voltunk, hogy eszeveszett módon viselkedtünk. Ahogy beléptünk a lakásba, ruhástól estem be az ágyba, majd 30 perc alvás után keltek a gyerekek. Ébredtem, és a nappaliban olyan hangulat uralkodott, mint annak idején a fősulis korszakomban, egy átmulatott éjszaka után. Fetrengtünk az ágyon, és felidéztük a 26 óra emlékét. Volt aki, ülve elaludt beszélgetés közben, de a gyerekek miatt én ezt nem tehettem meg. Este 42 óra ébrenlét után ájultam az ágyba, és aludtam reggelig. A fáradtság a következő napokban jelentkezett, de úgy éreztem újjászülettem. Lendületes lettem, 3 gyerekkel reggel nem fáradtan indultam az oviba, suliba, hanem büszke anyukaként.

Amit mondani szeretnék nektek, amiért mindezt leírtam: legyél egy vállalkozás indítás előtt, vagy bármi cél előtt, vagy ha úgy érzed kiégtél, lépj ki a komfort zónából. A gyerek ne legyen kifogás, hogy meg tudod-e csinálni ezt vagy azt. Bármire képes vagy, ha nagyon szeretnéd. A sikert nem osztogatják ingyen, legyen szó bármiről. Egy vállalkozást elindítani kisgyerek mellett nem egyszerű, sem pedig tenni azért, hogy lefogyjál, vagy boldog legyél. Mindent meg lehet oldani, és az a fáradtság, amit beleteszel, a sokszorosa fog megtérülni. Keresd meg azokat az embereket a környezetedben, akikkel támogatni fogjátok egymást. De elég csak elkezdeni, és azt fogod  tapasztalni, hogy valahonnan felbukkannak az életedben. Ne gondolkodj, csináld!

 

Köszönöm a gyerekeimnek, akik szurkoltak nekem a felkészülés időszakában, hogy „Anya olyan ügyes vagy!”, köszönöm a férjemnek, aki végig segített Nekem a felkészülés ideje alatt és a futás közben is tartotta bennem a lelket. Köszönöm a nővéremnek, hogy belerángatott ebbe az egész Ultrabalaton buliba, bár néha az emelkedők közben kiabáltam a nevét.:), hogy "B.... meg Andi, azt mondtad, nem lesz emelkedő!!!!" Köszönöm a 2 gyerekes barátnőnem, hogy esténként jött velem futni, és támogatott végig, hogy megcsináljam. Köszönöm a csapattársaimnak, akik hittek bennem akkor is, amikor én már magamban rég nem hittem.

Utólag visszagondolva, a testi felkészülés mellett inkább lelkileg kellett volna felkészülnöm, rengeteg pihenéssel.;) Majd legközelebb.:)

Ezt a bulit ne hagyjátok ki, kerüljön a bakancslistátokra!;)


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram