Megfoltozva- Szétnyílt hasizom műtét után

2018. április 24.
Szerző:  Németh- Oláh Adrienn
Megfoltozva- Szétnyílt hasizom műtét után
Kép: Pinterest
Négy napja állom életem egyik legnagyobb megpróbáltatását, négy napja műtötték meg a terhességeim alatt szétnyílt hasizmaimat, zárták a köldöksérvemet és korrigálták a megnyúlt alhasi bőrömet.

Akkor döntöttem el, hogy megírom a történetemet, amikor a tervezett műtét előtti napokban kétségbeesve bújtam az internetet, hogy tapasztalatokat olvassak, melyeket felhasználva el tudom képzelni, mi vár rám. Amit találtam: kevés, a témával foglalkozó magyar nyelvű tartalom és nagy a zavar a fejekben. Most elmesélem az én történetemet néhol nyersen, de őszintén. Ha valaki nem bírja, ne olvassa, de aki előtte áll, annak úgyis át kell élnie és az erősebb lesz az olvasási élménynél, igaz, mindenki máshogy éli meg. Megnyugtatásul leszögezném, hogy bár a műtétre várva (nyugtató ide vagy oda) szívem szerint hazamenekültem volna, nem kellett két nap ahhoz, hogy újra úgy érezzem, ez az, amit akartam.

Három és fél éve kezdődött minden, amikor is pár héttel a kisfiam születése után (nehezen, sokára, de természetes úton hoztam világra) otthon, fürdés közben vettem észre, hogy „bele tudok nyúlni” a hasfalamba. Megijedtem, mert fogalmam sem volt róla, mitől van ez, de biztos voltam benne, hogy régen nem ilyen volt. Szomorú, de akkor pár napja voltam túl a szülés utáni hat hetes kontrollon, és érthetetlen módon az orvosom nem említette, hogy gond lenne.

Másnap azonnal telefonáltam neki, de csak annyit mondott, ez elég gyakori jelenség, nem okoz gondot, szokjam meg. Nem vagyok az a típus, aki ennyivel elintézettnek tekinti a dolgot. Utána olvastam, szakemberekkel, védőnővel, edzőkkel, gyógytornászokkal beszéltem. És minél jobban beleástam magam, annál jobban elkeseredtem.

Rengeteg nő állapítja meg magatehetetlenül szülés után fél-egy évvel, hogy „elasszonyosodott”, nincs mit tenni. A nagymama azt mondja, Édeském, szültél egy-két gyereket, nem lesz már olyan a tested, mint régen. A nőgyógyász a szülőszobán jól végezte dolgát – és lehet, hogy tényleg, de ez innentől nem az ő reszortja. A védőnő bátorít, tessék belekezdeni a hasizom gyakorlatokba, amivel viszont csak ronthatsz a helyzeten. A sportoktató pedig – már ha van ilyen képesítése (nem rosszindulatból írom, sok edző megfelelő képesítés nélkül „dolgozik rajtad”) – csak pislog, amikor megkérdezed, hogy szétnyílt hasizommal járhatsz-e az óráira, mert jó eséllyel nem is hallott még a jelenségről.

A szétnyílt hasizom természetes jelenség szülés után és többen küzdenek vele, mint gondolnád, illetve a legtöbben nem is tudnak róla, csak várják, hogy visszaalakuljon a testük. A függőleges hasizmok eltávolodnak egymástól, hogy helyet adjanak a növekvő babának. Köztük jó esetben nem lesz tényleges „lyuk” (az már sérvet jelentene, ami szintén nem ritka), csak megnyúlik a linea alba nevű kötőszövet az izmok között. Sőt, még arra is van esély, hogy magától rendeződik a helyzet. De ha fél-egy évvel szülés után még mindig félidős terhesnek néznek, ha eszel egy jót, akkor már gyanakodj és járj utána!

Szóval épp a kádban élveztem első ülőfürdőmet, amikor észrevettem, hogy egy-két ujjam befér a hasizmok közé. Leginkább a köldököm körüli terület volt érintett. Hivatalosan úgy tudod megvizsgálni magad, hogy hanyatt fekszel a földön, megemeled a fejed (ezáltal megfeszülnek némiképp a hasizmok) és kitapogatod, mi a helyzet. Nekem két ujjam fért be.

Végtelen boldogság öntött el, amikor rátaláltam a Love Your Belly tanfolyamra. Nem érdekel, hogy ez reklám-e, illetve remélem, hogy igen. Áldott legyen a magyar hölgy neve, aki kifejlesztette. És innentől nem győzöm hangsúlyozni, hogy önmagadért, a régi és új testedért, és ahelyett, hogy először a műtét jutna eszedbe, nézz utána, próbáld ki a módszert, mert a Love Your Belly tanfolyamokon egy olyan gyakorlatsort és technikát sajátíthatsz el, amivel orvosi beavatkozás nélkül zárhatod az izmokat! A hagyományos hasazás helyett megtanít úgy mozogni, hogy ne árts magadnak és akár meg is oldhatja teljesen a gondodat. Én nekivágtam és rendszeres gyakorlással szinte sikerült is visszaállítanom a régi állapotokat.

Aztán jött az én kis második Mindenségem. Kisfiam után két évvel megszületett a kislányom. (Császárral, de ez az állapotomon nem sokat rontott, igaz, a császármetszés helye később meghatározta a hasplasztika során ejtett vágás helyét.) Onnantól kezdve nem azt mondom, hogy kezdhettem elölről, hanem hogy hátraléptem hármat. Az izmaim ekkor egy-két ujjnyira az izom teljes hosszában szétnyíltak, köldök körül bő három ujj volt. Ezúttal nem került el a köldöksérv sem, a bőrömből pedig csúnyán kifogytam.

Gyanús volt már tizenhat hetes terhesen is, hogy olyan nagy a hasam, de tudtam, hogy a korábban megnyúlt izmok nem tartanak majd úgy. Félidősen pedig magyarázkodhattam, amikor az „okosok” sorra figyelmeztettek, hogy biztosan mindjárt szülök, mert „leszállt” a pocakom. Mondtam nekik, nem szállhatott még le, mert még fel sem repült és hogy a szétnyílásom miatt úgymond lóg a hasam, nem értették. De azért aranyosan sajnáltak. Cserébe, mivel lent koncentrálódott az én édes terhem, nem volt soha légszomjam, sem gyomorsavam, a kicsi nem érte el a bordáimat – egy csomó kellemetlenségtől nem kellett szenvednem.

Hiába dolgoztam rajta, keveset javult a helyzet. Fájt a derekam (hiszen több feladat hárul a hátizmokra, ha a has izmai nem segítenek be a törzs megtartásába). Fény derült a sérvre. És kövezzetek meg, de sírni tudtam a bőröm láttán. Azon a torna nem segít, a fogyás pedig ront. Szerencsére nem voltam nagyon striás, de azért látszottak a nyomok. Mivel, mint írtam „lógott” a terhes pocakom, alul nyúlt meg nagyon a bőröm. A szintén eldeformálódott köldököm felett nem is látszott rajta a terhességek nyoma, ott olyan volt, mint régen.

Másfél évvel később, amikor a kislányom abbahagyta a szopizást, konzultációra jelentkeztem egy magánklinika plasztikai sebészéhez. (Rengeteg vélemény terjed arról, mennyire kell súlyos állapot ahhoz, hogy államilag támogatott keretek között műttethessünk szép új hasat magunknak. Én úgy tudom, a sérv már elég indok a műtétre, de nem tudom, bőrkorrekciót végeznek-e mellé, így ebbe a témába nem nyúlnék bele mélyebben. Mindenesetre én magánklinikát választottam, mert szerencsére megengedhettem magamnak és így nagyobb biztonságban is éreztem magam.) Az orvos a konzultáción szimpatikus volt, megvizsgált, elmagyarázott mindent, a beszélgetés után pedig átküldött egy tanácsadó hölgyhöz, aki adott árajánlatot és segített a gyakorlati tudnivalókkal kapcsolatban. Például időpontot foglalt nekem az ő klinikájukon a műtétet megelőző kötelező vizsgálatokra (labor, hasi ultrahang, EKG). A kalkulált összköltség ezeket a vizsgálatokat, a kórházi tartózkodást (beleértve az étkezést), a műtét után hordandó haskötőt és minden egyéb költséget tartalmazott. A leleteket, adataimat mind automatikusan küldték a magánkórháznak, ahol a klinika a műtéteket bonyolítja. Kényelmes és nyugalmas volt így várakozni.

A műtét napján délre kellett bemennem. Egy ágyas szobám külön fürdőszobájában letusoltam, átöltöztem az egyen hálóingembe, befáslizták a lábam, előkészítették a branült és vártam az aneszteziológusra. Tőle részletes tájékoztatást kaptam arról, mi fog történni velem közben és utána. Átmentem a vizsgán és már csöpöghetett is az infúzió, kaptam gyomorvédő gyógyszert (a gyomorsavat kontrollálja, így nem ébredek majd hányingerrel) és nyugtatót, amivel jót pihentem addig, amíg az előttem lévő hölgy cicijével végeztek. Illetve egyszer még felkeltett az orvos, hogy táblafilccel absztrakt, kortárs művét hasamra pingálja. Vagyis berajzolta a műtéti területre az ejtendő vágások helyét, és hogy nagyjából mennyit fog kivágni a bőrből.

szétnyilt hasizom

Majdnem hét óra volt, mire jöttek értem. Miközben a hordágyra felmásztam, egy emelettel feljebb pedig arról áttettem a fenekemet a műtőasztalra, azon gondolkodtam, vajon mikor fogok újra ilyen könnyedén mozogni. Én kémleltem a fényeket, amiket azok a tipikus műtőbeli lámpák szórtak magukból, próbáltam memorizálni a körülöttem tevékenykedők arcát, megdicsértem az egyik doktornő műkörmét, és éreztem, hogy valamit matatnak a branülöm körül, majd…

… valamivel több, mint három óra múlva reszketve ébredtem az ágyamban, ami egyébként teljesen normális, de nagy hasi sebbel igen fájdalmas is egyben. Kaptam fájdalomcsillapítót, felemelték az ágyat a felsőtestem alatt és kaptam egy nagy párnát a lábam alá, hogy ne feszüljön annyira a szűkebbre szabott bőröm. Nehéz éjszaka volt, még nehezebb reggellel. Megtudtam, hogy nincs és nem is volt katéterem, így az érzés nem fantom, tényleg pisilnem kell, és ha nem óhajtok ágytálba vizelni, akkor bizony meg kell ragadnom azt a két, véres kis palackot, amit egy-egy magasan a bőröm alá vezetett cső köt össze velem, fel kell ülnöm a hasizmaim használata nélkül és a szédülést leküzdve fel kell állnom. És járnom is kell. A WC-re leüllni, onnan valahogyan újra felállni. Ekkor szóltam az ápolónőnek, hogy ragadjon meg, mert jönnek a szemem elé a fehér pöttyök és megy ki alólam a talaj. Ezt pár óra múlva megismételtük, hasonló eredménnyel.

Közben egyszer átkötözték a sebeimet, amitől – hiába feküdtem – megint majdnem elájultam. Az nem jöhetett szóba, hogy nézzek félre, egyszerűen látnom kellett mi van odalent. Van ott egy új köldök: mivel a felesleges bőrt lejjebb nyúzták, a megszokott metódus szerint a köldökömet körbe kivágták és kivezették ott, ahol a kifeszített hasi bőrön jól mutat. A régi köldököm helye az új alatt összeöltve vár a gyógyulásra – ez, ha sok a felesleges bőröd, lehet, hogy beleesik alul a kimetszeni szánt szakaszba, így elkerülhető, hogy a helye később is látsszon. Legalul pedig csípőtől csípőig, íves vágás forradozik. Két oldalán élő, nyílt seb, amiből kilógnak a drain csövek, amikről már meséltem. Ezeken át ürül a műtött területből a felesleges váladék. Na, ott fájt, amikor fertőtlenítőt spricceltek rá, és áttörölgették! Ezeken kívül (illetve helyileg belül) a hasizmaimat záró öltések voltak, amiket nem kell majd varratszedéssel eltávolítani, és amik felszívódni sem fognak, amiken nem lesz hegképződés, amik, amíg élek ott lesznek az izom körüli bőnyébe kapaszkodva, zárva az izmokat és a sérvet.

Délután az orvos, mivel alig ürült a drainből valami, úgy döntött, kiveszi. A császár után is volt ilyenem, akkor nagyon fájt, ahogy kirántották. Akkor éreztem, ahogy végigmegy a hasamban a cső vége és a gyógyulni vágyó sebből kiszakadva napvilágot lát. Ezek a csövek viszont vagy máshol voltak, például kevésbé mélyen, vagy a dokimnak vannak aranyból a kezei, de nem fájtak kifelé jövet. Az orvos meglazította egy kis szikével a varrat szélét, húzta-húzta a csövet, az pedig engedve a szakértő kezeknek, szörcsögő hangok kíséretében kicsusszant. Ismétlés a másik oldalon, óriás ragtapasz vissza és kész is voltunk.

Innentől kezdve rohamosan javult a közérzetem. Egyedül mentem ki pisilni, átöltöztem. Nem tudom, hogy fizikálisan zavart, feszült-e ennyire, vagy pszichésen könnyebbültem meg, de éreztem, hogy a gyógyulás útjára léptem. Addig szívem szerint csak feküdtem volna, amíg el nem múlik ez az egész. De persze járkálni kell, mert hiába a vérhigító folyamatos adagolása (amit otthon is szúrni kell majd egy hónapig), a mozgást nem váltja ki. Éreztem, hogy minden felkeléssel erősebb leszek, az egyik nem esik már olyan rosszul, mint az előző.

Elérkezett a hazamenetel napja. A hasasok általában két éjszakát töltenek bent. Ha valakinél probléma lép fel, ráhúzhat egy-egy éjszakát. Engem az orvosom már elengedett volna egy éjszaka után, mert, ahogy Ő mondta, olyan kevés volt a zsír a hasamon, hogy a sebgyógyulás is gyorsabb. Aztán ahogy láttuk, hogy még nem vagyok elég erős (a mosdóban kis híján elájulások erre engedtek következtetni), maradtunk a két éjszakában.

Átkötöztek, magamhoz hűen feltettem sok-sok kérdést, aztán utunkra engedtük egymást. Egy hét vár kontrollra, kötözésre.

Az anyósülésre nem olyan könnyű beülni, mint egy magasságomhoz beállított kórházi ágyra és a csatornafedelek, kátyúk miatt is szentségeltem párat, de hazaértünk. Itthon szerető környezet várt. De a sebemnél is jobban fáj a szívem, amiért nem ölelgethetem a gyerekeket, amiért rá kell szólnom a kisfiamra, ha felém rohan és vissza kell utasítanom a pici lányom, amikor a kezecskéit nyújtja felém, hogy vegyem fel.

Ebben a helyzetben még az én odaadó, talpraesett férjem is kevés lenne, így a nagyszülők váltják egymást előre megbeszélt rendben. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, köszönöm Nekik. Itthon ráadásul még jobb is a kiszolgálás, mint a kórházban. A kedvenc teámat főzik, betakargatnak, szeretgetnek.

Napról napra erősebb vagyok. Már nem csak a mosdó mellett mosakodok, hanem beállok a kádba. Persze a sebeket még nem érheti víz, amíg a varratok bent vannak, azok pedig elvileg a műtéttől számított két hétig ott vannak jó helyen. Már kisebb feladatokat is elvégzek a lakásban és sokszor úgy zavarnak el pihenni – ez egyébként is jellemző rám, nem vagyok túl „jó beteg”.

A fájdalom ingadozó, igyekszem kevesebb fájdalomcsillapítót beszedni, de hősködni felesleges. A hasizmok izomláz-szerűen fájnak, a köldökeim kissé még érzéketlenek, a nagy vágás néha csíp, húz, de kibírható. Egyre kevésbé kell összegörnyednem fekvés és járás közben, bár utóbbit még „pingvinezve” kivitelezem.

Sok ez a hat hét, amíg a seb hivatalosan is „tüsszentés-köhögés-emelés-biztos” lesz, amíg éjjel-nappal haskötő szorításában szenvedek. Most még nem tudom elképzelni, hogy a három hétre szerződtetett nagyszülők hazamennek ,és én mindent újra meg tudok csinálni. De nem szaladok ennyire előre, egyelőre azon töröm a fejem, hogyan moshatnám meg a hajam végre.


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram