Leszbikus vagyok!? – De számít ez, ha ránk talál a szerelem?

2016. augusztus 02.
Szerző:  egy olvasó
Leszbikus vagyok!? – De számít ez, ha ránk talál a szerelem?
Évi 28 éves. Túl van egy váláson, van egy 5 éves kislánya, reggel elmennek oviba, aztán dolgozni, este haza, fürdetés, lefekvés, külső szemlélő számára semmi furcsa nincs az életében, mégis, (és elsősorban a külső szemlélők miatt) Évi élete titkokat rejt. Leszbikus párkapcsolatban él, ágyát és életét egy másik nővel osztja meg. Évi azt gondolja, alapvetően nem meleg, nem tudatos döntés vezérelte, egyszerűen csak sok-sok hónapnyi keresgélés után, újra rátalált a szerelem… és épp egy nő alakjában. Leszbikus vagyok? – tette fel a kérést számtalanszor önmagának, de mivel nem tudott rá válaszolni, úgy döntött, belevág és fejest ugrik a kapcsolatba.


„ – 26 éves voltam, épp lezajlott a válásom, az önbizalmam a béka feneke alatt, érzelmileg kiégtem, felborult bennem minden, amit az életemről és magamról addig gondoltam. Kétségbeesetten próbáltam új partnert keresni, bebizonyítani magamnak és a világnak, hogy vonzó és értékes nő vagyok, ami a végére már csak görcsös próbálkozások sorozatává vált - ezekkel pedig inkább csak elriasztottam a potenciális jelölteket. És ekkor ismertem meg Nikit. Addig a pillanatig soha nem gondoltam arra, hogy valaha is szexuális kapcsolatba kerülhetek egy nővel. Persze, mint majd’ mindenkinek nekem is megfordult a fejemben, hogy milyen lehet, fel-felbukkant az erotikus fantáziálások közben, de gyakorlatban soha nem került rá sor. Meg is ijedtem, magamtól, az érzéseimtől, a vágyaimtól, megkérdőjeleződött az identitástudatom: leszbikus vagyok? Az biztosan nem, hiszen érzek vonzalmat férfiak iránt. Akkor mi lehet ez?  Niki türelmes volt és kitartó, megvárta, amíg letisztulnak az érzéseim és meg sem próbált befolyásolni. Végül sok-sok vacillálás után úgy döntöttem, belevágok, és jelent pillanatban, 2 évvel később úgy érzem, ez életem eddigi legjobb döntése volt.

leszbikus

Azt gondolom, alapvetően nem a szexuális orientációm változott, hanem rátaláltam arra az emberre, aki mellett jelenleg boldog vagyok, aki teljessé teszi az életemet, és számomra is megdöbbentő módon kiderült, hogy ez az érzés nemtő független lehet.  Nem volt könnyű, attól a pillanattól kezdve legalábbis, amikor komollyá vált, amikor elköteleződtem lélekben és ezt fel kellett vállalnom, már nem csak magam előtt, hanem a számomra fontos emberek előtt is. Kaptam hideget-meleget, bár tulajdonképpen szerencsém van, mert mindenki elfogadta a döntésemet, maximum elmondták a véleményüket… és ez így is van rendjén, ki más mondhatná el a véleményét, ha nem ők? Nem mondom, hogy a szüleim örülnek, inkább struccpolitikának nevezném a hozzáállásukat, de maximálisan tisztelem bennük, hogy megtesznek mindent, hogy ne így érezzenek, tiszteletben tartják a döntésemet. Amitől nagyon féltem, az a gyerek apja, és valóban nem volt könnyű meccs, de mivel nem maga a tény zavarta, hanem az, hogy ez majd milyen hatással lesz a gyerekre, de miután látta – látja, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott és nem érte törés, nem firtatja a kérdést. Mondhatnám, hogy semmi köze nincs hozzá, de nem mondom, ő a gyerekem apja, szeretik egymást és szükségük van egymásra, nekem is nagyon fontos, hogy jó kapcsolatban maradjunk, és mivel a válásunk békésen zajlott és megmaradt a jó viszony, fontos a véleménye is.  Szerencsés vagyok, mert ismerek olyan párokat, ahol ez nem volt egyértelmű, olyat is, ahol el sem merik mondani, és olyat is, ahol a család szabályszerűen kitagadta a lányt. Persze, ezek a barátaim és a családom, könnyű a dolgom, hiszen szeretnek, egyáltalán nem gondolom azt, hogy a társadalom hasonlóan toleráns lenne és lesz majd.
Persze a legnehezebb még nekem is hátra van: a lányom. Még nem tudja, hogy mi „furák” vagyunk, nem tudja, hogy ez a mi családunk jelenleg sehogyan sem lesz a hagyományos családmodell. A konkrét felvilágosítást korainak tartom, és azt is gondolom, ha leülnék vele beszélgetni, akkor először arról kellene beszélnünk, hogy miért is kell erről beszélnünk… és ez eléggé visszás helyzet, hiszen rögtön magyarázkodásnak tűnne.  Úgyhogy a tervek szerint teljesen magától értetődően kezeljük a dolgot, tudja, hogy egy pár vagyunk és próbáljuk arra felé orientálni, hogy nyitott legyen és természetesnek fogadja el a helyzetet. Nagyon szeretik egymást, amúgy, mindig örömmel nézem, ahogy kettesben játszanak vagy beszélgetnek az élet nagy dolgairól.

Hogy végül is leszbikus vagyok-e? Még mindig nem állítanám. Általában véve nem vonzanak a nők, továbbra is a pasikat nézem meg az utcán, de érzelmileg egy másik nő felé vagyok elköteleződve. És nem azért, mert nő, nem a férfigyűlölet, vagy a férfiakból való kiábrándulás vezetett ide, hanem az Ő személyisége, a kisugárzása: egyszerűen pont Ő az, akibe beleszerettem. „

 

képek forrás:  freepeople.com,  autostraddle.com


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram