Ezeket utálom az anyaságban

2017. április 26.
Szerző:  Szabó Böbe
Ezeket utálom az anyaságban
Minden anyához hasonlóan én is utálom, hogy keveset alszom, hogy idejét sem tudom már, mikor voltam utoljára szórakozni, és hogy nagy szám, ha este nyolc után kiteszem a lábamat. Utálom azt is, hogy a korábbi önállóságomnak nyoma sincs, a napomat egy tizenegy hónapos kis diktátor osztja be.

Üdv, gyerekdalok

Ismeritek milyen az, amikor egy kellemes nóta belemászik a fületekbe, és folyton nosztalgikus, boldog pillanatokat idéz fel bennetek? Hát én már nem. Utálom, hogy egész nap gyerekdalok mennek a fejemben. Este relaxálok a kádban, elmerülök a habokban, és lám-lám, már indul is az „Eszter lánci cérna”. Múltkor pedig úgy megfeledkeztem magamról, hogy séta közben egy komplett középiskolás osztály hallhatta tőlem az „egyszer egy királyfi” nem éppen rövidített változatát.

DE! Utoljára kamaszként, és enyhén illuminált állapotban énekeltem az utcán, nem gondolom, hogy mindenki örömére. Most viszont senkinek nincs hozzám egy rossz szava sem, nem néznek rám mogorván sőt, sokak szemében nosztalgikus csillogást vélek felfedezni az ismerős nóták hallatán. Esetleg csak jól kiröhögnek. Egyébként az, hogy van kedvem énekelni, azt jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben az én kis gyönyörűm már nem tiltakozik minden erejével a babakocsizás ellen.

Fotó: giphy.com

Viszlát, relax

Kanyarodjunk kicsit vissza a kádban ücsörgéshez! Amellett, hogy már ez is komplett wellness program, amire nagy ritkán sort kerítek – hol van már az, amikor apával hosszan henteregtünk, és szőlőt ettünk, bort ittunk... – az én gyerekem tuti, hogy felébred, mikor kényelmesen elhelyezkedem. Persze, amikor ott fekszem mellette fél méterre, édesdeden szundikál, de ha csobbanni megyek, akkor biztos ki kell másznom hozzá.

DE! Mindez azt jelenti, hogy a hónap többi napján alapvetően jól alszik, és most már elvétve sikerül csak egy-egy éjszakánk rosszra. Azt hiszem, sok álomkóros anyuka döntene úgy, hogy soha többé wellness, ha végre aludhatnak egy normálisat.

Ha rajtam múlik, Murphy forog a sírjában

Ezeket a kiválóan időzített ébredéseket utálom. Biztos, hogy altatni kell, ha végre „oda” jutnánk, hiába időzítjük a kisasszonyhoz az együttléteinket. Garantált, hogy kipattan a szeme, ha nagyon rákészülök, hogy most aztán lazítok egyet egy bögre kávé társaságában. De akkor is, ha hatalmas terveket szövögetek, és megpróbálom a mosás-főzés-takarítás Bermuda-háromszögét besűríteni a szokásos 20 percecskébe.
Utálom, hogy az én gyerekem – aki már nemegyszer letudta a délutáni alvást 4 perccel (őszintén irigylem, de sajnos nem tőlem örökölte) –, 2,5 órát durmol, amikor készülünk valahova.

DE! Esküszöm, többet nem reklámok azért, hogy alszik a gyerekem.

Fotó: giphy.com

Sose érünk oda, és semmi sincs meg

Azt is utálom, hogy sehova nem érünk oda időben a gyerekkel, pedig világéletemben pontos voltam. Ha véletlenül úgy alakul, hogy minden klappol, akkor fix, hogy apukára kell várni. Ott állok kisminkelve, csomaggal, gyerekkel, kutyával, kocsikulccsal, de ő persze sehol. És még nem is reklamálhatok, mert cserébe jön utálatom újabb tárgya: időben elkészülünk, de valamit mindig otthon hagyunk. Cumisüveg, pénz, telefon, napszemüveg. És ez csak az elmúlt hét!

DE! Mindenki tudja, hogy gyerekkel érkezem, tehát sanszos, hogy kések egy kicsit. Ha sokat, akkor szólok, ez természetes. De ennyi idősen már rég megtanultam, hogy akik nem értik meg az aktuális élethelyzetemet, azokra felesleges időt fecsérelnem. Amúgy meg nem marad otthon pótolhatatlan, valahogy mindig megoldjuk. Mert ha valamiben, akkor probléma-elhárításban az anyák verhetetlenek!


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram