Tippek, ötletek

Szeretteinket és értékeinket szem előtt tartani és állandóan biztonságban tudni mindennél fontosabb dolog, korunk legmodernebb technológiáinak köszönhetően pedig ez már egyszerűen és hatékonyan megvalósítható. A GPS rendszer lehetővé teszi, hogy akár pár méteres pontossággal meghatározhassuk a helyzetüket, ehhez pedig az IneTrack szolgáltatásai csúcsminőségű megoldást nyújtanak.
A legtöbb gyerek imád hintázni, a legtöbb szülő pedig szereti a kreatív megoldásokat, melyek költségkímélők, és jól mutatnak. A raklapból készült dolgok népszerűek, melyek dizájnosan mutatnak otthonunkban, így a gyerekek szórakozását a szülők kreativitásával ötvözve most egy raklap -hintát mutatunk be lépésről lépésre, melyet a Hellodiy.hu oldalán találtunk. A gyerekek biztosan örülni fognak, ha nemcsak a játszótéren, hanem a kertben is hintázhatnak egyet.
Egy gyerek érkezése a mérhetetlen öröm mellett nagyon sok költséggel, esetenként anyagi áldozattal jár, de szerencsére számos kedvezmény és támogatás is jár hozzá. A csed, gyed, gyes, családi pótlék, családi adókedvezmény mind közismert juttatások, azonban a szintén jelentős kedvezményt biztosító egészségpénztári számlára történő befizetés kevesek által ismert. Ilyen például a sokoldalúan és egyszerűen felhasználható Babapénztár, ahol egészségpénztári kártyával tudjuk megvásárolni a kicsi érkezéséhez szükséges dolgok nagy részét. 
72.000 tonnányi hulladék. Elképzelhetetlenül soknak tűnik, ugye? Ennyi a Balaton déli régiójának (pontosabban 64 településnek) az éves „termelése”. Egy uniós projektnek köszönhetően ez hamarosan 40%-kal csökkenni fog. A tervezett hulladékgazdálkodási infrastruktúra a régióban legalább 30 éves időtartamra biztosítja majd a lakosság hulladékának szabályszerű, környezetkímélő kezelését és ártalmatlanítását.
Az egyik legjobb hely, ahova friss anyukaként mehetsz, az a babaklub. Vagy mégsem? Ennek a programnak éppúgy lehetnek előnyei, mint hátrányai. Szerencsére több az előny, mint amennyi hátulütővel számolnod kell, ugyanis a legtöbb nehézség az adott társaság összetételéből adódhat.
Ma már senkinek nem titok, hogy a kokain, a heroin és társaik a a legerősebb keménydrogok, használatuk óriási veszélyekkel jár, de pár évtizeddel ezelőtt még csodaszerként ünnepelték és gyógyszerek, kozmetikumok tömege tartalmazta őket - akár gyerekeknek is.
A gyerek kontra kutya kérdés rengeteg szülőt érint. Sokan szeretnének egy hűséges házi kedvencet csemetéjük mellé, de nem mérlegelnek alaposan a döntés meghozatala előtt. Mások a kutyát amolyan tesztgyerekként tartják, egyfajta próbaként a tényleges családalapítást megelőzően. De mi a helyes megoldás?
A fejtetű megelőzése sajnos nem egyszerű feladat, mivel nagyon toleráns, és igen gyorsan szaporodó kis jószágról beszélünk. Nem válogat, és nem különösebben érdekli a kor, a nem, a bőrszín, és az sem, hogy ápolt, vagy elhanyagolt hajba költözik éppen.
Amikor megszületik a döntés, hogy magadra kötve szeretnéd hordozni a gyermekedet, azonnal felmerül egy halom kérdés is: Hogyan hordozzak? Hány éves kortól? Meddig? Mikor, milyen hordozót érdemes választani?
Szerencsére a hűvös téli napoknak is megvannak a maguk előnyei, szépségei. A legtöbb baba szeret a kádban lubickolni. Ha a miénk is igazi vízimádó, egy kiadós séta után, mindennél jobban tud esni egy kellemes, meleg fürdő – azonban ne feledkezzünk meg az ápoló krémek használatáról. E szerek megfelelő ápolást nyújtanak a kisgyermekek érzékeny bőre számára, illatuk pedig kellemes, így valódi élménnyé válhat az esti tisztálkodás.
A babaszoba berendezése a babavárás időszakában egy különálló projekt a leendő szülők számára. Izgalmakkal teli perceket ölel át a családi fészek kialakítása, főleg, ha az első gyermekünket várjuk.
Ha megtakarításról, spórolásról hallunk, a legtöbben felkapjuk a fejünket: - Ok, rendben, de miből? A KSH adatai szerint ma a háztartások kiadásainak több mit 55%-át a lakásfenntartás és ennek járulékos költségei viszik el. A napi szükségletek fedezésére marad 20-25 %, a maradék pedig az esetek nagy részében elmegy valamilyen előre be nem tervezett kiadásra. Egy átlag négytagú család bevétele kb. 250-300 000 Ft körül van. Ebből kell megszervezni és levezényelni az átlagos hétköznapokat, az összes költségével és váratlan eseményeivel együtt és ebből kellene félretenni is, hogy ne érje váratlanul a családi kasszát, ha elromlik az autó, ha le kell cserélni a hűtőt, vagy ha simán csak szeretnénk egyet nyaralni.
Elvesztél a piacon található rengeteg popsikenőcs között? Nem tudod, hogy melyik terméket válaszd? Mi segítünk! Megnéztünk 10 népszerű popsikenőcsöt, és részletesen az összetevőiket, hogy segítsünk Nektek kiválasztani a legjobbat.
Azt mondják, a jótékonyság otthon kezdődik, de ezzel együtt sok más fontos dolog is: együttérzés, lovagiasság, és a legfontosabb, a bizalom. A túlzottan kritikus média és a közösségi zaklatás közepette, a gyerekeknek kisebb az önbecsülésük, mint valaha. És miközben nem tudjuk felügyelni, ami az iskolában/óvodában történik vagy, amit az újságokban írnak (bár azt reméljük, hogy tudjuk), a mi kezünkben van a gyermekeink életének egy fontos aspektusa: az otthonuk. Néhány apróbb változtatással egy olyan biztonságos helyet tudsz létrehozni, ami növeli a gyermeked önbecsülését és remélhetőleg megtanítja arra is, hogy segítsen másoknak, akiknek szükségük van rá.
2016-ban ismét sziporkáztak a szülők, amikor csemetéjük elnevezése volt a feladat. Főni, Gyémi, Jinx? Ha ezeket a neveket szántad a gyermekednek, van egy rossz hírünk: nem fog menni. 
Feltűnt már, hogy a legtöbb gyerek azonnal rosszalkodni kezd, ha látja az anyukáját? Kate Baltrotsky gyakorló anyuka, megpróbálta felderíteni, hogy miért van ez.
Amikor megszületik a baba, az egyik legnagyobb kihívást a pelenkázás jelenti. Az elején még igazi problémának tűnő művelet előbb-utóbb rutinná válik, hiszen naponta ötször-hatszor meg kell csinálnunk. Íme tíz tipp, hogy a tisztába tevés a babának és nekünk is kellemes időtöltés legyen.
A holisztikus szemlélet a testi-lelki-szellemi egyensúlyt helyezi előtérbe, ahol magunkat a környezetünk részeként, annak egységeként tekintjük, és úgy cselekszünk tudatosan, hogy egyben óvjuk a természetet az utókor számára. Ezzel a szemlélettel készíti termékeit a VeraNatura manufaktúra kicsiny műhelye, ahol saját készítésű, kézműves natúrkozmetikumaikat szeretettel és gondoskodással, a legjobb minőségű alapanyagokat felhasználva állítják elő. Termékeiket szeretettel ajánlják azoknak, akik problémás-érzékeny bőrrel rendelkeznek, kedvelik az igényes, minőségi és tiszta natúrkozmetikumokat, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Krémeik mind egyedi igényekből keltek életre, így segítik leginkább bőrünk és szépségünk megőrzését. Szeretnének a természet erejével segíteni mindennapi életünkben, ezt tükrözi a nevük is: Vera Natura - Valódi Természet.
A kedvenc Disney meséink alkotói minden filmmel csodálatos világokat varázsolnak a szemünk elé, de ők vajon honnan inspirálódnak? Most megmutatjuk nektek azokat a helyszíneket, amelyek a legnépszerűbb meséket ihlették, és amelyek helyenként a képzeletet felülmúlóan gyönyörűek.
Előző héten a pelenkázásról volt szó, ezen a héten pedig a baba fürdetését és tisztán tartását vesszük górcső alá. A fürdetés az egyik legijesztőbb téma, amikor az ember szülővé válik, és hazatér az újszülött gyermekével. A kórházban még megvolt a biztos segítségünk, újdonsült anyaként azonban otthon szembesülünk a sok-sok kérdéssel, és bizonytalansággal; mint például a csecsemő fürdetése.  Olvassátok el tippjeinket, amely segítségével baba fürdetése könnyebb lesz.
2. oldal / 5

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram