Az ördög találmánya lenne az Xbox, vagy mégsem!?

2019. február 13.
Szerző:  Bereczné Anikó
Az ördög találmánya lenne az Xbox, vagy mégsem!?
Kezdjük a legelején, mi is az az X-BoX, amit ha az anyukák körében megemlítünk, bizony mindenkinek lesz róla véleménye. Egy sokadig generációs videojáték konzolról beszélünk, melynek számos alternatívája létezik, illetve magát a játékot is kismillió féleképpen lehet játszani, és rengeteg játékot lehet hozzá kapcsolni legkisebbektől egészen a felnőtteknek való, már-már teljesen élethű virtuális világokig. 

Anyaként, ez a véleményem az Xboxról:

Nos, ha valaki én, mint anya páros lábbal tudnám kirúgni ezt a ketyerét az ablakon, DE még én is azt mondom, haladni kell a korral és nem mindig a saját fejünk, belátásunk után menni. Elcseszett egy világban élünk, ahol lassan már szerelmet is a facebookon vallanak az emberek, ezért anyaként is úgy gondolom, hogy tudatosan meg kell tanítani a gyermekünknek, hogy használják a virtuális világot. Kemény játszma, de hosszú távon kifizetődő.;) Másrészről pedig a tiltás nem megoldás a dolgokra. Azért sem, mert van egy férjem is, aki ezt a gyerekeim által csodálatra méltatott eszközt a házba hozta egy szép decemberi napon, amikor még gyakorlatilag frissen költözöttként csillárjaink sem voltak, de Xbox az kellett... majdnem elváltam akkor, emlékszem. Nagy ellenvetésekkel fogadtam, el, mert százszor inkább gondolom jónak azt, hogy amíg kicsik a gyerekek, addig menjen a levegőre, játszanak egymással, ne a TV képernyőt bámulják, de be kellett látnom, hogy haladni kell a korral és még magunknak való szórakozást is találunk hozzá bőven, de semmiképpen sem szeretném arra használni az Xbox-ot, hogy nekem, anyának könnyebb legyen, mert a gyerek lefoglalja magát. Bár megsúgom, volt egy ilyen időszakom nekem is, a harmadik gyermekemmel való terhességem során a 8. hónapban 40 fokos melegben. De ne ez legyen az alap felállás. Na, és valljuk be az esti just dance még nekem is jó szórakozást nyújt, amikor az ágyba táncoljuk magunkat egy-egy baráti buli alkalmával.:)

A gyerekeim és az Xbox világa:

A gyerekek hihetetlen mekkora gyorsasággal tanulják meg kezelni ezeket a modern eszközöket, játékokat. Percek alatt jönnek rá, hogy melyik gomb mire való. Teljesen normális jelenség, hisz ők már egy ilyen világban nőnek fel. Viszont totálisan elvesztik közben az időérzéküket, legalábbis az enyémek, de szerintem nem vagyok én ezzel egyedül. Időnként tátott szájjal figyelik a képernyőt és többszöri felszólítás után válaszolnak csak a feltett kérdésekre, mint például pislogtál e már az elmúlt fél órában. Ilyenkor érdekes módon nem éhesek, nem szomjasak, oly annyira képesek beleélni magukat a szerepekbe, hogy teljesen megszűnik számukra a külvilág. A nagyobb 8 éves, úgy veszem észre egészen jól tudja már ezt a dolgot kontrollálni, viszont a kicsi miatt közbe kell lépjek. 5 éves és tényleg az van, hogy többször kell hozzászólni, hogy egyáltalán felfogja játék közben, hogy van körülötte élet. Az pedig ha, olyat mondok, hogy kapcsold ki, egyenlő azzal, hogy itt a világvége. Mivel ez így ment minden egyes nap, és minden kikapcsolás egy kész procedúra volt, úgy döntöttem, hogy szabályokat vezetek be. Nálunk a szombat délelőtt az alapértelmezett Xbox nap. Úgyhogy most azt mondom, hogy működik a dolog és lehet ezt úgy formálni a mindennapokban, hogy ne egy ördögi szerkezetről beszéljünk. Értékelje azt a gyerek, hogy van ez a játék, ne törpüljön el mellette az, hogy más elfoglaltság, kötelezettség is legyen.

Apai szemmel: 

Persze van azért apának is beleszólása a dolgokba, de azt veszem észre ő is belátta azt, hogy nem lehet ezt ám úgy, hogy bármikor, amikor kedve szottyan a gyerekeknek, akkor a gép előtt üljenek, mert valószínűleg akkor non-stop ott ülnének. Voltak ebből súrlódások közöttünk, mert azért ő is szeret leülni játszani, nyilván nem a Lego kalanddal, vagy a Rayman-el... de ilyenkor azt is meg kell oldani, hogy a gyerekek ne bámulják azt, ami totál nem az ő szemüknek való. Apát egyébként pont úgy lekötné, mint a gyerekeket, csak ő már érzékeli azt, ha közben éhes lesz.:)

A legnagyobb buli persze akkor van, ha a szülők is beszállnak. Apával játszani az a csúcs, ilyenkor versengés van, ki-kivel, mikor, meddig.... Sőt ha a Kinect-es játékok is képbe kerülnek, amikor a TV előtt állva kerülsz bele a játékba, akkor nyilván röhögőgörcsig megy a dolog, hisz persze, hogy nincs annál viccesebb mikor anyát fejen találja egy kalapács, vagy elrontja a tánclépést, vagy egy boksz meccs közepette jól helyben hagyja a legkisebb. 

xbox_jatek
Forrás: Pinterest

Hogyan lehet ezt úgy, hogy ne szabaduljon el a pokol? 

1. Ne töltsön több időt a játékkal a gyermekünk, mint amennyit más játékokkal játszik.

2. Szabályozzuk le, mikor játszhat vele. Értem ez alatt azt, hogy például napi 1 óra, vagy heti x nap.

3. Ne hagyjuk azt, hogy bármit játsszon rajta. Korosztályuknak megfelelően engedjük el őket a virtuális kalandra. Nem biztos, hogy a Walking dead egy 8 éves gyereknek való.

4. Kiváló eszköz arra, hogy rávegyük a rendrakásra, tanulásra. :) Akkor ülhet le a konzol elé, ha befejezte a leckét. Legyen fontossági sorrend.

5. Használjuk csapatépítésre velük együtt, időnként mi is csatlakozzunk be a kalandba. Hatalmas móka nekik az, ha a szülők is beszállnak.

6. Ha a mindennapokban szekálják egymást folyamatosan a tesók, akkor legjobbak a stratégiai játékok közösen, hihetetlen összekovácsoló ereje van, tapasztalatból mondom. Minden máson össze tudnak kapni a gyerekeim, kivéve azon, hogy Indiana Jones Lego formátumban, hogy fogja megszerezni az ereklyét a barlangrendszerben.

Tehát végtére is azt gondolom, hogy ha tudatosan és következetesen, nem rájuk hagyva használjuk az Xbox-ot, akkor igazán jó móka a család minden tagjának.  

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram