Borzasztóan éreztem magamat ettől. Már pusztán a gondolattól, hogy ezt azért kell csinálnom, nehogy a dark weben kössön ki a bájos pofijával, és illetéktelenek kezébe kerüljön a képe. Persze, nem gondolom, hogy éppen az ő fotói jelenthették volna az ideális célpontot, hiszen sosem szerepelt meztelenül, félmeztelenül. De voltak nyári képei, rövidnadrágosak, szoknyásak. Már ez is túlzás?
„Nem kellene ilyeneken aggódnom” – ez járt a fejemben, de közben tudtam, hogy pont a hamis biztonságérzet az, ami veszélyes.
„Velem ez nem történhet meg” –ezt gondoljuk mindig, mindenről, amíg aztán meg nem történik a baj. Amíg meg nem betegszünk, amíg balesetet nem szenvedünk, amíg a gyermekünk érintett nem lesz egy pedofil-botrányban. Úgyhogy összeszedtem magamat, és bár nagyon nehezemre esett beleképzelni magamat a helyzetbe, annak tekintetében is átnéztem az oldalaimat, hogy azok véletlenül se jelentsenek lehetőséget mások számára. Szörnyű volt arra gondolnom, hogy valaki másként tekint az én kislányomra.
Aztán eljött a nyár
A lányom tavaly lett négyéves, és bátran kijelenthetem, a legkevésbé sem érdekelte, milyen fürdőruha van rajta, egyáltalán van-e rajta bármi. Mi sem vagyunk itthon, a négy fal között szégyellősek. Igaz, hogy nem igazán mászkálunk anyaszült meztelenül, a kislányunk sokszor akkor fürdik a kádban, amikor egyikőnk tusol. Ez így is fog maradni, amíg nem látjuk, hogy zavarja. Ennek megfelelően a kisasszony gond nélkül, kényelmesen terül el óriási terpeszben a kanapén, függetlenül attól, hogy van-e rajta fehérnemű, vagy sem. Persze, ez itthoni menetrend, de mi legyen a strandon?
Amíg kisebb volt, pelust viselt, de később a legszívesebben hagytam volna, hogy teljesen meztelen legyen. Nem tettem, már korábban is jobban aggódtam a körülmények miatt, hogy ezt megengedjem. Az ismerős anyukákkal mindig célzottan kerestük azokat a helyeket, amik nem kijelölt strandok voltak, és amik lehetőleg teljesen üresen álltak. Két-három gyermek folyton volt velünk és egyik anyuka – én sem – akart ügyet csinálni a „fürdőruhakérdésből”. Részben azért, mert nem igényelték a gyerekek, részben pedig azért, mert szerettük volna megelőzni, hogy bármelyikük felfázzon.
A meztelenség természetes, csak nem ebben a világban
Engem nem zavar mások meztelensége, de nem feltételezhetem, hogy mindenki így van ezzel a kérdéssel. Alapvetően szerintem az lenne a legjobb, ha a pucérságra globálisan teljesen másként tekintenénk, de ez egyelőre nem tűnik reális célnak. Gyermekkorban pedig az lenne ideális, ha a gyermekre magára bíznánk a meztelenség kérdésének kezelését. Ha elkezdi zavarni, ha furcsán érzi magát tőle, ha természetes igénye jelentkezik, hogy fürdőruhát vegyen (vagy mi ne pucérkodjunk körülötte), akkor ennek engedjünk. Sajnos azonban nagyon úgy tűnik, hogy ez sem megoldható.
De akkor hol van a határ? Mikortól kell egy gyermeknek fürdőruhát viselnie? És meddig nem muszáj? Van egyáltalán ilyen határ, amit meghúzhatunk? A baj az, hogy ezúttal nem a saját fejünkkel kell gondolkoznunk, nem a saját látószögünkből kell néznünk a kérdést, hanem egy teljesen másik oldalról. Így sajnos azt lehet mondani: nem lehet túl korán ráadni a gyermekünkre azt a bizonyos fürdőbugyit. Aztán közvetlenül ezután agyalhatunk azon, a kislányunknak mikor kell úszódresszt, vagy éppen bikinifelsőt viselnie…
