Izgalmas társasjátékok ovisoknak

2017. máj. 19.
Szerző:  Rosemaring
Izgalmas társasjátékok ovisoknak
A társasjátékozás az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon. Már egészen kicsi kortól kezdve bevethető és az egész család számára kikapcsolódást nyújt.

A gyerekek kiegyensúlyozott fejlődését nagymértékben elősegíti a társasozás.  Segíti a világ megismerését, megkönnyíti a szocializációt, megtanít kompromisszumot kötni. Játék közben új felfedezéseket tesznek, feledhetetlen élményeket szereznek, fejlődik a kreativitásuk.

A legkisebbeknek még nem a hagyományos társasjátékok ajánlottak, hiszen egy csomó készségük hiányzik még ahhoz, hogy felhőtlenül élvezni tudják a játékot. Nekik a bátorítás kell, hogy ügyesen dobnak,lépnek, párosítanak, ismernek fel logikai összefüggéseket, az, hogy kooperatívan játszunk és a végén mind együtt örülünk, ha sikerül megoldani a feladatot. Ezek a játékok előkészítik a terepet a későbbi, kötött szabályokkal rendelkező társasoknak, megalapozzák a szabálykövetés rendszerét.

Klasszikus társasozásról nagyjából 4-5 éves kortól beszélhetünk. Akkor, amikor a gyerek már képes elsajátítani és követni a szabályokat, mikor megérti, hogy egy-egy dobásnak kellemetlen következményei is lehetnek – de így is lépni kell; és mikor már tudatosul benne, hogy bizony van, hogy nem ő nyer - de mindig van lehetőség újra kezdeni, ezáltal mindig van új esély a nyerésre is.  Azt, hogy „örüljön” a vereségnek, még nem várható tőle, de nem is kell – elég, ha elfogadja a tényt, hogy a társasozásban bizony veszíteni is lehet, anélkül, hogy utána felborítaná a táblát és dühösen a sarokba vonulna duzzogni.

Nagyon fontos ezért, hogy társast mindig az életkornak és főként a gyerek képességeinek, fejlettségi szintjének megfelelően válasszunk. Ha túl kicsi hozzá, a kudarcélmény elveheti a kedvét a játéktól, míg ha alulbecsüljük, unni fogja. Mindkét esetben csalódást okoz vidám játék helyett.

Kellermayer Sándor, a Keller&Mayer társasjátékgyártó és forgalmazó cég tervezője véleménye szerint nagyon fontos a megfelelően gondos választás, hogy az ajándék mindenkinek örömöt okozzon.

„Fontosnak tartom, hogy a játékokra írt életkori ajánlás ne csak a "szükséges rossz", hanem valódi iránymutatás legyen! A Keller&Mayer játékok között például a "Játszva megismerjük …" sorozat az egészen kicsiknek – és persze szüleiknek, testvéreiknek is – remek elfoglaltságot nyújt, játszva fejleszti a gyerekeket. A színek, a formák, a betűk megismerése minden kicsi természetes kíváncsiságára épít, és sikerélményt nyújt. Ezek a játékok a 2-6 éves korosztály számára készültek. A szabályokat betartató, a 6-os számkörben számolást megkövetelő játékokat inkább a 4-5 éves korosztálytól ajánljuk. Játékainkat óvodai csoportokon teszteljük, –, így egészen biztos, hogy a minőségük megfelelő és kibírják akár egy több gyermekes családban is a generációkon keresztül tartó igénybevételt.”

Izgalmas társasjátékok a 4-7 éves korosztálynak! 

Memo - Lotto

Hol lehet a homokozóvödör? És a maci? Vajon ki találja meg a piros lufi párját? Jól figyelj! Azokat a képeket kell megkeresned, amiket a tábládon is láthatsz. Ez a fejlesztőjáték az óvoda vidám világába repíti a játékosokat. A legkisebbek lottót játszhatnak vele, a nagyobbak memóriajátékot, a legügyesebbek pedig a két játékot kombinálva mérhetik össze megfigyelőkészségüket és szerencséjüket.

A Memo – Lotto a Szeretem az ovit játéksorozat első darabja. A játék fejleszti a szabálytudat kialakulását, az összpontosítást, a megfigyelőképességet, és a vizuális készségeket. A gyönyörű illusztrációkat Pásztohy Panka készítette.  

'Beehive Surprise' (Zümmögő Meglepetés)

Zümmögéssel teli kalandra vágysz?

Minden méhecske imádja a mézet, ez nem vitás. Azonban ez a zsémbes méh nem szeret osztozni! Próbálj csak a lépes mézéhez nyúlni, egyből zümmögni kezd! Légy gyors és csend el a mézecskéjét, még mielőtt odakap! Ha a te köröd alatt kap oda, akkor kiesel a játékból. Viszont ha te leszel az utolsó bátor kis lopakodó, akkor tiéd a győzelem!

 

Mi lesz a jeled?

Ebben a fordulatos, vidám játékban addig lépegetünk körbe-körbe a pályán, és addig csereberéljük a lapjainkat, ameddig össze nem gyűjtünk öt olyan kártyát, ami megegyezik a bábunk színével. Gyűjts össze minél több kártyát az ovis jelekkel! Ha a csillagra lépsz, húzhatsz egy lapot. Az sem baj, ha nem a te színed; pörgesd meg a krétaforgót, a felesleges kártyát pedig add tovább valamelyik játékostársadnak! A játékot az nyeri, akinek először sikerül összegyűjtenie 5 óvodás jelet ábrázoló kártyát a saját bábuja színében, és akár több nehézségi szinten is játszható.

A játék segít az összpontosításban, a beszédkészség fejlesztésben, a döntéshozásban, fejleszti a finom motorikus képességet, az asszociációs készséget és segít emlékezet fejlődésében. Az óvodás korosztálynak szóló társasjátékot Pásztohy Panka kedves grafikái díszítik, az illusztráción szereplő bájos kis csoportszoba ismerős lesz minden ovisnak.

Úton az oviba

Csupa színes kaland és váratlan fordulat az Úton az oviba c. társasjáték, amelyben a Bogyó és Babóca mesékből ismert szereplőkkel találkozhatunk! A játék nem is annyira a célba jutásról, sokkal inkább az oda vezető útról szól. Mi történik útközben? Kikkel találkozunk? Milyen feladatokat kell elküzdenünk és milyen nehézségeken kell átjutnunk?

A játéktáblán a Bogyó és Babóca meséiből már jól ismert állatok fogadják a játékosokat. A játéktábla végig kanyarog az óvodába vezető úton, amit a táblába szúrható hét elem tesz még bájosabbá. A játékszabályból megtudhatjuk, hogy egy-egy rajzos mezőre lépve mi a teendőnk! Az izgalmas kalandok mellett a játékban a kicsik jót is tehetnek. Vannak mezők ugyanis, amikre lépve segítenünk kell a szereplőknek: visszaszaladhatunk a szamócáért, amit Lili, a rózsabogár ejtett ki a kosarából, vagy éppen a vödörért, amit Döme felejtett Csiga Csabánál.

Toilet Trouble

A Toilet Trouble vidám játék gyerekeknek és családoknak. 

Melyik lehúzásnál fog Rád spriccelni a víz? Osztozz a vidám és izgalmas pillanatokban, miközben a játékosok felváltva forgatják a toalettpapír tekercset, húzzák le a WC-t, és remélik, hogy a vízpermet nem őket éri! A szám, ami a papírgurigán feltűnik, határozza meg, hogy hányszor kell az adott játékosnak lehúznia. Azok a játékosok érezhetik magukat biztonságban, akik hallják az ominózus hangot, de szárazon maradnak. Ki tudja ki lesz az, akit eláztat a víz, és kiesik a játékból? Folytassátok a játékot, míg senki sem marad szárazon. Aki utoljára száraz marad, az nyer! 

Tartalmazza a játék alapját, a WC-alapot, a WC-tartályt WC-papír tekercselővel, a WC-csészét fedővel és az utasításokkal.

Monopoly Junior

Az újragondolt Monopoly Junior a klasszikus Monopoly élményét nyújtja a fiatalabb korosztálynak, a történetmesélés által leköti a gyerekeket, és életre kelti a bábukat. Szedj belépődíjat mindenkitől, aki a telkedre lép, a szállódban száll meg, vagy megkörnyékezi a házad táját! A játékot négy új Monopoly figura - kutya, cica, hajó és autó teszi még érdekesebbé, a szerencsekártyák pedig sokkal izgalmasabbá!

A Monopoly Junior segít a logikus gondolkodás kialakulásában, megismerteti a gyerekeket az alapvető gazdasági műveletekkel, a pénz és a cserekereskedelem fogalmával, fejleszti a számok és az alapműveletek elsajátítását. Mivel nem a rövid játékok közé tartozik, segíti a koncentráció, a fegyelem, és a türelem kialakulását.

Bukfencező majmok

A Bukfencező majmok egy szórakoztató társasjáték gyerekeknek. Tedd a majmodat a pálmafára és indítsd útjára! A nyertes az lesz, akinek a legtöbb majma marad fenn a fán.

Ez a játék fejleszti a koncentrációs képességet, és rendkívül vicces! A mókás kedvű majmok a farkuknál fogva lógnak a pálmafán, amelynek 30 színes ága van. Dobj a dobókockával, és távolíts el egy olyan színű ágat, amit a kocka mutat, de lehetőleg úgy, hogy egy majom se essen le! A lepotyogó, bukfencező majmokat mindenki saját maga összegyűjti, a végén az nyer, aki kevesebb makit pottyantott le. Rendkívül szórakoztató ügyességi játék akár kisgyerekek számára is. Akár már a 3 éves korosztály is elboldogul vele, de jó móka a 8-10 éveseknek is.

Twister

Továbbfejlesztett formában, két új mozdulattal kiegészülve tért vissza a Twister társasjáték, avagy a családi- és parti-játékok egyik legkedveltebb tagja, amely az alapok tekintetében természetesen változatlan maradt.
Csak terítsd ki a szőnyeget, tedd elérhető közelségbe a pörgettyűt, pörgess egy nagyot, és próbáld meg mindenkinél jobban teljesíteni az ügyességi feladatokat úgy, hogy a kezeidet és a lábaidat mindig a megfelelő helyre és színre helyezed. A Twister társasjáték két új mozdulattal dobja most fel az eddig ismert szabályokat, a pörgettyűn ugyanis megjelent a „Levegő” és a „Választás” lehetősége. Előbbi esetben nem egy újabb kacifántos mozdulatot kell kivitelezned, hanem éppen ellenkezőleg, a magasba kell emelned a kezed vagy a lábad, míg utóbbival egy kicsit megkönnyítheted a játékot, hiszen lényegében te döntheted el a segítségével, hogy mi legyen a következő lépésed.


A Twister az egyik legjobb és legmókásabb társas, amivel csak feldobhatsz egy partit vagy egy családi összejövetelt, a nyakatekert mozdulatok kivételezése során ugyanis garantáltan hatalmas kacagásban tör ki az is, aki játssza, és az is, aki csak nézi a mutatványt. A játék angol nyelvű, ahogy a táblán lévő szövegek is!

forrás:

lurkovilag.hu

hasbro.hu

kelleresmayer.hu

 


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram