Anyaként Te is a legjobbat szeretnéd gyermekednek, de hidd el, azzal, ha átadod neki az irányítást, csak frusztrációt okozol neki, ami alatt összeroppanhat. Persze, hogy könnyebb egy fáradtabb napon ráhagyni dolgokat a béke kedvért, de akkor, ha ezek az esetek rendszeressé válnak, egyik reggel arra fogsz ébredni, hogy egy kis zsarnokkal élsz együtt.
Az anyaság olykor igen nehéz feladatokat és fárasztó napokat tud ránk róni. Épp ezért az árnyékosabb, kissé pesszimistább időszakokban szívmelengető emlékeztetni magunkat, hogy miért is imádunk anyának lenni. Mi most 20 ilyen okot hoztunk, de egészen biztos, hogy a felsorolást gyakorlatilag a végtelenségig lehetne bővíteni.
Mindenki a saját családi mintáit viszi be a házasságába és a gyereknevelésbe is. Ez nem tudatos, de felismeréssel lehet rajta változtatni. Az én anyai szerepem kialakítása során rengeteg energiát fektettem abba, hogy ne legyek olyan, mint az anyám: ne ordítozzak velük apróságok miatt, ne üssem meg egyiket sem, ne romboljam az önbecsüléseket szavakkal és tettekkel. Ez másoknak természetes, nekem sok erő kellett hozzá és időnként még mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy nem az anyám vagyok, én jobb vagyok nála.
Csodálattal nézel azokra az édesanyákra, akik vállalkozást visznek? A szülés utáni időszak számukra a megújulást jelentette, és gyermekükkel együtt egy új vállalkozás született meg bennünk. Sikert sikerre halmoznak, szabadok, nem kell alkalmazkodniuk senkihez, akkor dolgoznak, amikor kedvük támad, sugároznak a boldogságtól és sikertől…Ők a sikeresek. Megmutatjuk, hogy mi van a háttérben. Milyen akadályokat vesznek, hogyan is indul egy vállalkozás szülés után. Mire figyelj, ha Te is a vállalkozó létben gondolkozol...
Előzőleg már sorba vettük, hogy a fiúk nevelése esetén milyen hibákat véthetsz, de természetesen a lányos szülőket sem hagyjuk ki sorból.
Egy korábbi írásomban, erős érzelmeket generálva kifejtettem, hogy én anyaként miként állok a fiam „lányos” dolgok iránti vonzódásához. Sokan úgy vélték hibát követek el. Ez adta az ötletet, hogy összegyűjtsem a négy legjelentősebb valódi nevelési hibát, amit egy szülő elkövethet, ha fia van.
A kisgyerekek teljesen más síkon mozognak, mint a felnőttek. Irigykedve nézhetjük, ahogy elmerülnek a fantáziavilágukban, de sok anya képtelen ebben csatlakozni hozzájuk. Te sem tudsz a babákkal szerepjátékozni? Netán a kisautó tologatás gondolatától is kiver a víz? Nem kell aggódnod, most megmutatjuk, hogy miként tudsz igazi játszópajtása lenni gyermekednek anélkül, hogy megjátszanád magad, elveszítve ezzel hitelességedet.
Megszületik a csemetéd, ami hatalmas öröm, sőt, egyfajta földöntúli érzés. Életed megismételhetetlen és gyönyörű szakaszába lépsz, ám nem árt tudnod róla pár dolgot, amik nem fogják ugyan beárnyékolni az anyaságodat, de hidd el, a tudás magabiztosabbá tesz.
3. oldal / 17


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram