Amikor úgy érezzük, hogy nem a legjobban mennek körülöttünk a dolgok, érdemes leülni, átgondolni, és listát írni, hogy mit szeretnénk inkább látni, és a kívánt eredmény eléréséhez mire kellene fókuszálnunk. Nincsen ez másképp a gyermeknevelésnél sem.
A legtöbb szülő értetlenül áll, amikor ártatlan, kis csemetéje már gyerekek között játszadozva egyszer csak agresszívvé válik, megharap vagy megüt másokat. Ha a harapás és verekedés 3 éves kor alatt jelentkezik, az még szoktatás kérdése, és nem rossz viselkedési forma. Tény, hogy azonnal foglalkozni kell vele, mielőtt még komolyabb viselkedési mintává alakulhatna, amelyet sokkal nagyobb kihívás kijavítani.
Van az úgy, hogy elhangzik néha hétvégén a gyermek szájából, hogy „Unatkozom”. Nem szoktam ezzel „komolyabban” foglalkozni, véleményem szerint ez egy olyan állapot, ami valami nagyszerű ötletet előz meg, vagyis sosem szoktam a gyermekek megmentésére rohanni.
És főleg: mikor lesz ez számára egy jelentőségteljes és őszinte tett? Vendégségben, játszótéren, barátok, testvérek között, szándékosan vagy teljesen véletlenül is történnek félreértések, rosszul sikerült vagy rosszul értelmezett megnyilvánulások. A legerősebb érzelmek közepette a szülők általában jobban érzik magukat attól, ha a gyermekük bocsánatot kér, de ez a gyerekek számára a legkevésbé sem egyértelmű vagy érthető.
Rengeteg kérdést teszünk fel nap, mint nap a gyermekeinknek, melyekkel meg szeretnénk könnyíteni az életüket. Kiönthetném a tejet Neked? Levehetem a könyvet Neked? Ezek helyett néha fel kellene tennünk az a kérdést is, hogy: Engedhetem hibázni a gyermekemet?
Egyre közelebb a 10 hetes iskolai nyári szünet, amely a szülőknek elég komoly fejtörést okoz már jó előre. Táborok, nyaralás, a szülők váltott szabadságolása a leggyakoribb megoldás, hogy a gyerek tartalmasan és biztonságosan töltse el a nyarat. A szerencsésebbek a nagyszülős felvigyázással is számolhatnak – ami első hangzásra nagyon kellemes lehetőségnek tűnik, ugyanakkor elég sok konfliktus is adódhat apró félreértésekből is.
Idővel változnak a nevelési elvek, másképp szeretnénk sok mindent, mint a szüleink, ráadásul manapság az erős technológiai fejlődésnek köszönhetően még nagyobb kihívás szülőnek lenni. Mit ne engedjünk meg, mit igen és abból mennyi az ideális? Rengeteg a kérdés, bár a cél mindig ugyanaz: sikeres, boldog gyermeket szeretnénk mindannyian felnevelni.
Az érzések és a gondolatok nagyon bonyolultak tudnak lenni. Az érzés és a gondolat közötti kapcsolat pedig még inkább. Egyre több szakember vallja, hogy az érzések tudatosításáról beszélgetni kell a gyerekekkel, így megtanulják minél könnyebben kezelni őket. Ha a szülő beszél az érzésekről, megtanítják szavakba önteni őket, akkor új vagy nehéz érzésekkel is sokkal könnyebben megbirkózik a gyerek.
2. oldal / 5


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram