Tesztelm blog

Most, hogy nemrég betöltötte a kisfiam a 2 éves kort eljutottunk oda, hogy lassan kifogyunk az előre felhalmozott ruhákból, ideje újakat beszerezni. Ennek kapcsán kezdtem el gondolkodni, hogy az eddigi tapasztalataim alapján szerintem miket érdemes figyelembe venni a gyerekruha vásárlás terén.
Az őszi, téli időszakban már nem tudunk naphosszat kint lenni a levegőn, kénytelenek vagyunk tartalmas benti programokat is kitalálni. Nekem az egyik kedvenc programom a közös meseolvasás. Bekucorodni összebújva az ágyba, betakarózni és mesélni.
Az előző alkalommal arról írtam, hogy miket nem vennék meg újra, ha most lennék várandós az első kisbabámmal, most viszont azokat mutatnám be, hogy mik lennének azok, amiket újra beszereznék.
Sosem tartottam fontosnak, hogy mindig tipp topp legyek, valahogy a külsőségek számomra leghátulra szorultak. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem követem divatot, vagy nem sminkelem magam.;) Amióta anya vagyok valahogy ébren kell tartanom a nőiességemet is, amihez elengedhetetlen a mindennapi "alap" szépítkezés. Természetesen még…
Az egyik legjobb barátnőm most várja első gyermekét. Ahogy mesélni szokott arról, hogy hogyan állnak a babakelengye beszerzésével folyton az jut az eszembe, hogy mi hogyan tettük ugyanezt, több mint két évvel ezelőtt. Imádtam azt az időszakot. Keresgélni, hogy ki mit ajánl, azokat hol lehet…
A legtöbb szülő úgy várja a nyári hónapokat, mint a messiást, hiszen akkorra időzítik legtöbben a szabadságokat, és mennek nyaralni a családok. De úgy őszintén, gyerek mellett ezek a kiruccanások nem igazán a pihenésről szólnak. Még az is fárasztó, ha csak minden napot a strandon…
Fagylalt, jégkrém, sorbet. Nyáron szerintem ezek a legkedveltebb édességek. A férjem, Balázs különösen sűrűn kívánja ilyenkor a hideg édességeket, viszont, mostanában próbálok odafigyelni arra, hogy amit eszünk az ne legyen tele cukorral. Éppen ezért ezeknél a dolgoknál is kerestem néhány alternatívát, hogy a kis családomnak…
Nem vagyok egy napozós típus. Kifeküdni a strandon és órák hosszat süttetni magam, az valahogy nem nekem való. Izzasztó, szenvedős és túl unalmas. Lehetne mondani, hogy ott a szolárium, de még sosem próbáltam és nem is tervezem, hogy ezen változtatok. Viszont azért természetes barna bőrre…
2. oldal / 2


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram