Így segíthetsz szülőként a házi feladatban!

2015. szeptember 19.
Szerző:  Pethő Orsolya, pszichológus
Így segíthetsz szülőként a házi feladatban!
Álmodozzunk egy kicsit. Tegyük fel, hogy gyermeked egy ideális iskolába jár. Az ideális iskolában tisztában vannak azzal, hogy alsó tagozatban semmi, de semmi értelme rendszeresen házi feladatot adni. Egyrészt, mert pont elég az  napi intellektuális megterhelés, ami az iskolában éri a gyerekeket. Másrészt, az olvasáson, íráson, számoláson kívül még rengeteg, nem könyvből elsajátítandó dolog van, aminek ebben a korban van itt az ideje, és amire egyszerűen kell idő, energia. Harmadrészt azért, mert tudjuk, hogy az az agy, amelyiket halálra szekírozzuk, sokkal butább, mint, amelyiknek van ideje pihenni, más dolgokkal foglalkozni. A tanulás jelentős része (a hosszú távú memóriába való pakolás) ugyanis nem akkor történik, amikor a gyerek a könyv fölé görnyed hanem, épp akkor, amikor pihen, mással foglalkozik.

Miután a gyermek ilyen iskolába jár, az alsó tagozatban önmagának strukturálja a szabad idejét, és gyárt magának házi feladatot. Egyszerűen a saját érdeklődése után megy. Bogarat gyűjt a kertben, utánanéz, melyik milyen fajta, hogy él, mit eszik. Csak úgy mellesleg ír egy könyvet. Esetleg rengeteget olvas, olyan dolgokról, amelyek tényleg érdeklik. Van olyan elvetemült gyerek, aki hazaviszi minden nap a matek könyvet, hogy stikában megoldjon még tíz feladatot. Esetleg zenél, zenét szerez. Mire felsős lesz, van olyan szerencsés, hogy még mindig szeret tanulni, erre erős belső motivációval rendelkezik, s képes komoly erőfeszítéseket tenni azért, hogy kielégítse saját kíváncsiságát. Ekkorra már megtanul írni, olvasni, számolni, pont annyit tud, mint amennyire emlékeznek azok, akik végigszenvedtek minden délutánt, s megtanul tanulni is.

játékos tanulás

Ha nem olyan szerencsés, hogy ideális iskolába járjon, és van házi feladata, akkor remélhetőleg remek pedagógus gárda veszi körül, így megmarad a születésétől fogva meglévő, határtalan kíváncsisága, tanulási vágya. Miután belülről motivált a tanulásra, mindösszesen annyi a dolgod, hogy legyél elérhető, az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolására. Tanuljon a konyhaasztalnál, miközben készíted a vacsorát, ülj be egy könyvvel, vagy a laptopoddal a szobájába. Így könnyebb lesz fókuszálnia a figyelmét, és bármikor megkérdezheti, amire kíváncsi.

játékos tanulás

Így aztán ideális esetben nincs szükség szülői beavatkozásra. Válaszolj, ha kérdez, segíts értelmezni a feladatot, de ne csináld meg helyette. Hiszen a házi feladat a gyerek dolga, ő tanul tanulni, saját örömén/kárán kell rájönnie egy csomó dologra.

A helyzet azonban sokszor a közelében sincs az ideálisnak. És erre is kell megoldás. Egyrészt mert az otthonra adott gyakorolnivaló jóval több, mint amennyi még ép ésszel belefér egy délutánba – úgy, hogy közben pihenni, játszani, családként együtt enni is jusson idő. Másrészt a gyerekből különféle hatásos módszerekkel, de sikerült az érdeklődést és a tanulási vágyat kiirtani. Így már anyuka jobban akarja, hogy a házi feladat elkészüljön, és a gyerek ötöst kapjon, mint maga a kiskorú. Na, ilyenkor mi a teendő?

játékos tanulás1. Mindenekelőtt tudatosítsd magadban, hogy az iskolai eredmények nincsenek összefüggésben a későbbi boldogulással. Kettes-hármas tanulók akár pompás, sikeres, harmonikus életet élhetnek, míg szín ötösök akár rendkívül nyomorultul végezhetik. Nincs összefüggés! Minél több a görcs benned ezzel kapcsolatban, annál inkább megnehezíted a gyereked életét. A sajátodról nem is beszélve.

2. A fókuszt ne a házi feladat elkészítésére, hanem a tanulási motiváció visszaszerzésére helyezd. Nem csokit kell érte felajánlani, hanem élvezetessé és érdekessé kell tenni azt. Ne büntesd, ha nem megy, mérgelődéssel, tv megvonással. Az élet eleve élvezetes és érdekes, komoly erőfeszítést kell tenni, hogy annyira unalmassá varázsoljuk, mint amennyire az iskolában képesek, de meg tudják csinálni. Sajnos a szülő dolga, hogy visszafordítsa ezt a folyamatot.

3. Kapcsolódj! A közös házi feladat írás a legtöbb esetben veszekedésbe torkollik. Valaki, vagy mindketten idegesek. A gyerek sír. Utálja az egészet. Persze, hiszen nem ugyanaz a célotok. Te túl akarsz lenni az egészen, ráadásul elvárod, hogy „jól” csinálja, hogy „tudja”. Ő pedig csak veled akar lenni, jól érezni magát. Mielőtt leültök, kapcsolódjatok. Hagyd, hogy kipanaszkodja magát, vagy elmondja a nap legfontosabb eseményeit. Beszéljen arról, ami őt érdekli. Értsd meg, legyél empatikus, adj ennek hangot is. A gyerek többször vágyik a társaságodra, mint gondolnád. Miután tudja, hogy az iskola érdekel téged a legjobban, hát ezt használja arra, hogy egy kicsit együtt legyetek.

4. Ne megtanítsd az anyagot, hanem tedd azt érdekessé. Bármit bevethetsz. Képeket, filmeket, saját történeteket, rajzot. Ha már minden kötél szakad, mindig ott a humor, ami mindent visz. Ha sikerül valamit legalább viccessé tenni, nyert ügyed van. Az öröm érzés kulcsfontosságú a tanulási motivációban és a hatékonyságában. Ha jól érezzük magunkat, akkor könnyebben tanulunk, és hosszú távon meg is jegyezzük a tanultakat. Ha szorongva, veszekedve, utálkozva erőltetjük az anyagot, nem sok marad meg belőle.

5. Szeleteljétek fel kisebb részekre a feladatot, ne kelljen órákig koncentrálni. Tizenöt perces etapokban, ha közben lehet kicsit mozogni, birkózni, kosárra dobni, könnyebben megy majd az egész folyamat.

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu

 

 

 

 

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram