Nagyszerű anya vagyok, a hibáimmal együtt...

2018. július 28.
Szerző:    Pethő Orsolya, pszichológus
Nagyszerű anya vagyok, a hibáimmal együtt...
A kisgyerek megbocsát. Nem érdekli, hogy öt perce még üvöltöttél vele, ugyanazzal a szeretettel bújik az öledbe a közelségedet keresve. Szeretetét nem köti feltételekhez, nem érdekli, hogy van egy pattanás az orrodon, kialvatlan vagy, és lebüfizett, szakadt pongyolában ülsz, morcosan.

Akkor is szeret, csakis téged akar. Ám magadnak mégsem tudsz megbocsátani, az állandó bűntudat lassan a legismerősebb érzés. Miért nem tudok vele több időt eltölteni? Miért nem élvezem az autó tologatást? Miért nem főzök még egészségesebb ételeket? Már megint kiabáltam vele! Rossz anya vagyok! Rossz anya vagyok?

Szülőnek lenni nem vizsgához kötött OKJ-s képzés. On the job tanulás, ráadásul mindannyiunknak más, egyénre szabott a tananyaga. Épp nem azok a témák vannak a középpontjában, amikben jó vagyok, hanem természetesen a gyengeségeim kerülnek a fókuszba. Nem tudhatjuk azt, amit még nem tanultunk meg. Nem hibáztathatjuk magunkat, ha a sítanfolyam első napján nem tudunk még tökéletesen lesiklani. A kezdő angolon sem az az első, hogy számoljunk be a tudásunkról. A tanulás folyamatához igenis hozzátartozik az, hogy még nem tudok valamit. Így szülőnek lenni tele van hepével és hupával, ahol nem az a fontos, hogy elsőre megfeleljek, hanem maga a tanulás folyamata. S ha minden egyes hepe miatt gyötröm magam élethossziglan, azzal épphogy óriási köveket görgetek a fejlődésem és tanulásom útjába. A bűntudat egyáltalán nem segíti a változást. Valójában bebetonozza a fennálló helyzetet. Azzal, hogy magamat büntetem, csak saját vezeklés iránti szükségletemet elégítem ki, s bármily furcsa, ezzel fel is mentem magamat a felelősség alól. Ha tudom, hogyan akarom másként csinálni, miért nem csinálom másként? Mert a bűntudat puha, meleg, kényelmes karjai megóvnak a változtatás kényelmetlenségétől. Huhh.

És persze más anyák mindent olyan jól csinálnak. Hát nem. Mindannyiunknak van vaj a fején. Szinte nincs szülő, aki ne kiabált volna a gyerekével. Aki ne bántotta volna szóval, vagy tettekkel. Aki ne gondolt, vagy tett volna olyat, amit később megbánt. Amire nagyon nem büszke. Mindannyian követünk el hibákat, és fogunk is elkövetni, hiszen tanulunk. Magunkról, a gyerekről, a párkapcsolatról, a világról.

 

Tanulni, fejlődni azonban nem lehet úgy, hogy közben állandóan a hibáimra koncentrálok. Képzeld el, hogy a fiad, vagy lányod elkezd valamilyen sportot, és szíve mélyén arra vágyik, hogy majd, egyszer olimpiai bajnok lesz belőle. Az edzője azonban folyamatosan zrikálja, kritizálja, és arra figyelmezteti, mit nem tud még. Miben kell mindenképpen fejlődnie, változnia ahhoz, hogy elérje a célját. Mit gondolsz, mennyire lesz motivált szegény gyerek? Valószínű, hogy elkeseredik, elveszti a lelkesedését, és talán soha nem is lesz aranyérme, mindaddig, amíg valaki meg nem látja benne a bajnokot. Aki képes elismerni az erőfeszítését, a küzdeni akarását, az eddig elért eredményeit. Erre van nekünk is szükségünk, hogy MAGUNKNAK megadjuk az elismerést a dicséretet, már  magáért az elhatározásért, hogy változni fejlődni szeretnénk.

Nem az a nagy dolog, ha mindig mindent jól csinálsz. Az a kihívás, ha képes vagy elfogadni, ahol éppen tartasz, meg tudsz bocsátani magadnak, és VALÓBAN törekszel a változásra.

Én is sokféle dolgot elkövettem, de minden egyes “hibám” hozzájárult ahhoz, aki most vagyok. Arra gondoltam, ha megosztom veletek, talán könnyebb elfogadni, természetesnek venni, akár megszeretni a sajátjaitokat. A pszichológus is tanul, (legkevésbé az egyetemen), a pszichológus is követ el hibát. Álljon itt hát legnagyobb hepéim listája:

1.Eltartott egy darabig, több hónapig is, míg a fiamat valóban megszerettem. Kapott enni, megfürdettem, aranyosnak találtam, de nem ismertem. Meg kellett ismernem ahhoz, hogy meg tudjam szeretni. Az áttörést az első nevetése hozta, és a folyamat sok év után még ma is tart. Egyre többet mutat magából, bontakozik ki, és én egyre jobban tudom szeretni.

2. Sokáig kiabálós, türelmetlen anyuka voltam, már nem is emlékszem, miket vágtam a fejéhez. Amíg egy napon rá nem ébredtem, hogy a tükörben magamat látom. A fiam is türelmetlen, kiabálós, nem tud mit kezdeni az indulataival. Még ma is előfordul, hogy ha nagyon fáradt vagy feszült vagyok, (vagy meg vagyok ijedve) úgy szólok hozzá, hogy arra nem vagyok igazán büszke. És nem tudok megesküdni arra, hogy ez nem fog előfordulni a jövőben is. De törekszem arra - és nagyon szép eredményeket értem el - hogy kontroll alatt tartsam az indulataimat.

Fotó: pinterest

3. A fiúkról azt képzeltem, hogy a szekrényről, meg a csillárról kell őket leszedni, rosszak, és a baleseti sebészeten töltünk minden estét. Ezért sokáig nem tudtam elfogadni, hogy vannak olyan fiúk is, akik nem mernek a műanyag motorral legurulni a legkisebb lejtőn sem, vagy félnek a hangosabb autóbrümmögéstől, a kézszárító hangjától. Ez rengeteg konfliktust okozott kívül is és belül is, hiszen a valóság nagyon nem felelt meg az elvárásaimnak. Nehéz volt nem éreznie a fiamnak, hogy mennyire meglepett, csalódott vagyok. Ma már tudom, milyen csodálatos dolog legyőzni, birtokba venni valamit, ami előtte félelmetes volt. S hogy ez mennyivel nagyobb dolog, mint vakmerőn mindennel szembeszállni. De ehhez szükség volt arra, hogy elfogadjam őt olyannak, amilyen.

4. Nem tartottam be következetesen a játékok mennyisége terén kitűzött minimalista elhatározásaimat. Hagytam, hogy a rokonok szeretetből és jóindulatból fullasztó mennyiségű ajándékkal halmozzák el. Ez van. Ezért ma sokkal küzdősebb, nehezebb a szerzés és birtoklás démonait legyőzni. De éppen ennek köszönhetően pontosan tudom, miért érdemes még csírájában mindezt elfojtani.

5. És nem utolsó sorban nem voltam következetes a játékok közös elpakolása terén, mert könnyebb, gyorsabb volt, ha magam megcsinálom. Máig küzdök a fiúk szemétdombjaival, és azt hiszem én jobbam megtanultam toleránsabbnak lenni irányukban, mint ők elpakolni. Óh, bárcsak akkor következetesebb lettem volna, de így legalább világosan látom, mihez vezet, ha nincs türelmem rávenni egy gyereket a rendrakásra.

Egyiket sem bánom, egyiket sem adnám semmiért sem. Nagyszerű anya vagyok, a hibáimmal együtt. Mert a tanulságuk felbecsülhetetlen, óriási, amelyek nélkül ma kevesebb lennék. És valószínűleg nem tudnék segíteni sem az édesanyáknak.

 anyaszervíz

 

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram