Nemtörődöm vs. felelősségteljes gyerekek

2018. március 09.
Szerző:  Pethő Orsolya pszichológus
Nemtörődöm vs. felelősségteljes gyerekek
Nem tanul, rendetlen, mindent széthagy, nem segít, hiába jártatom a számat, hiába büntetem, hiába kiabálok?

Klári mindennap ellenőrzi fia, Máté iskolatáskáját, de ordít vele, amikor véletlenül kiönti a tejet a vacsoránál. Azt mondja Máté olyan hebehurgya, hogy mindent otthonhagyna, ha ő nem lépne közbe. Tomi szülei beleszólnak abba, hogy mire költi a zsebpénzét, de azonnal vettek egy újabb tabletet, amikor tönkretette az előzőt. „Képtelen ésszel gondolkodni” – mondják a fiúról. Balázs mindent a testvérére fog, mert reméli, hogy így megússza a büntetést. Mi az összefüggés ezek között?

A felelelősség szót ritkán használjuk pozitív értelemben. Inkább tehernek érezzük, vagy a „hibás” szinonimájaként alkalmazzuk. Kár. Számomra a felelősség az egyik legnagyszerűbb dolog a világon. Maga a nagybetűs SZABADSÁG, a döntés szabadsága. Minden, amit teszünk, következményeket von maga után. S ha tudom, hogy mit szeretnék, megválaszthatom az oda vezető utat. Arra mehetek, amerre én akarok, élvezve és viselve a következményeket. A felelősség tele van felbecsülhetetlen tanulással, és az állandó fejlődés lehetőségével. Nem is kell ennél több.

Mit tanítunk a gyerekeinknek a felelősségről? Hagyjuk e dönteni őket, és vállalni a következményeket, vagy épp kímélni igyekszünk szeretett kicsinyeinket? Vagy pont, hogy arra vesszük rá őket, hogy a szégyen elkerülése érdekében kibújjanak a felelősség alól, másra kenjenek, amit csak tudnak? Egy felnőtt ember rengeteg döntést hoz naponta. Jó lenne, ha nem a félelem, hanem a szabad döntés vezérelné ezeket a választásokat. A felelősségérzet önbecsülésünk lényeges részét képezi. Mert jó érzés hozzájárulni a világhoz, hasznosnak lenni, és erre már a kicsik is törekednek, ha hagyjuk őket. Nem mindegy, azt tanítjuk e, hogy a felelősség inkább teher vagy valamiféle büntetés, mert így nyilván nem sok kedvük lesz hozzá. Cselekedeteinknek mindig van természetes következménye, s ha azok negatívak, már önmagukban elegek a tanuláshoz: legközelebb máshogy csinálom!

A minap egy egyházi óvodában jártam. A közös áhitat alatt egy kisfiú azt kérte a csoporttól, közösen imátkozzanak, hogy az anyukája ne kiabáljon olyan sokszor. Majd megszakadt a szívem. A támadás védekezést vált ki. A bíráskodás szintén. Egyáltalán nem segíti a gyerek felelősségérzetének fejlődését, ha folyton hibást keresünk, büntetéssel válaszolunk. A kiömlött tejet fel kell törölni, az eltörött játékot meg kell ragasztani, vagy saját zsebpénzből kifizetni. Helyrehozni az okozott károkat, természetes következmény. Anya haragja elől bujkálni, már nem annyira. Anya tombol a méregtől, de mindig eltakarítja az okozott károkat. Persze sokkal gyorsabb, ha a szülő ripsz ropsz feltakarít, de már egészen pici kortól segíthet egy gyerek ebben. Ettől hosszabb lesz a folyamat, ám sokkal hasznosabb a felelősségérzet kialakulása szempontjából.

Esni-kelni kell. A szülő ott van, és támogatja a tanulást, de nem ő gáncsolja el a gyereket, és persze el sem kaphatja. A szülő feladata az, hogy olyan döntési helyzeteket teremtsen, amely a gyerek életkorának megfelelő. A világ egészen jól ki van találva. Ha egy gyerek nem kényszerül a korához képest nehéz döntési helyzetekbe, és azt tanulja, hogy mindig hozza helyre az okozott károkat, nincs szükség plusz büntetésre, dührohamra. Éppen ezért fontos, hogy hagyjuk a gyerekeket dönteni, és viselni a következményét.

De nem mindegy, hogy miben. Íme azok a területek, amelyek felett egy totyogó (1-3) kontrollt gyakorolhat:

  • A saját teste, a biztonságra vonatkozó szabályokon belül. Ide tartozik az is, ha nem akarja, hogy valaki puszit adjon neki.
  • Segítséggel feltakarítja a maga által okozott koszt
  • Mivel játszik, milyen könyvet nézeget
  • Melyik játékon hajlandó osztozkodni a többi gyerekkel
  • Az ételt önállóan a szájába tudja tenni, és el tudja dönteni, mennyit eszik
  • Mikor van szüksége a bilire – meg tudja tanulni felismerni a saját teste jelzéseit

És ezeken felül amelyek  felett egy ovis kontrollt gyakorolhat:

  • Az évszaknak megfelelő ruhák közül mit vesz fel
  • A saját szobájának rendben tartása – segítséggel!
  • Mennyit eszik, és mit eszik meg – a szülő által kínált egészséges ételekből
  • Mivel és kivel akar játszani
  • Milyen eseményeken, programokon akar részt venni

Ovis kor végétől már rohamosan nő a kontrollálható területek száma. Kaphat zsebpénzt, aminek elköltéséről ő dönt. Fontos rendszeresen résztvenni a házimunkában is, ami szintén a hasznosság érzéséhez járul hozzá. Kutatások szerint azok a gyerekek, akiknek van rendszeres otthoni feladata jóval segítőkészebbek. Persze lényeges, hogy ezt se büntetésként kommunikáljuk. Örüljünk neki, amikor igyekszik és erőfeszítéseket tesz, bármilyen is az eredmény. „Na ezt nevezed te felmosásnak? Kezdhetem az egészet elölről!” – ez így nem túl motiváló. Sokáig nyilvánvalóan nem „segít”, de ettől még azt érezheti, hogy hozzájárult a közös jóhoz. A kettőt összekapcsolva pedig bizonyos elvégzett extra munkákért pénz is járhat.

Már az első „én csinálom!” kezdeményezések támogatásával a felelősséget tanítjuk. Igen, többnyire bonyolult, tovább tart és nagyobb a kosz a végén, mégis megéri hosszú távon több önállóságot hagyni a kicsiknek. Tovább tart a vásárlás, ha nem „ártalmatlanítom” egy kiflivel, hanem feladatot kap. Hosszabb ideig tart a főzés és a takarítás is, ha nem a tv elé ültetem, hanem bevonom a folyamatba. De fontosnak, hasznosnak érzi majd magát, és legközelebb is erre vágyik.

Vállalni a következményeket ne azt jelentse egy gyerek számára, hogy vége van a világnak. Megbélyegezték, helyrehozhatatlanul hibázott, szégyellnie kell magát. Az esetek többségében épp elég kínos a természetes következmény önmagában is. Ettől viszont ne mentsük meg. Értékesebb a tudás, hogy képes vagyok hozzájárulni a közös jóhoz, de ha épp nem sikerül, a dolgok helyrehozhatóak, és vállalható az igazság.

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérj időpontot: www.kolyokszerviz.hu

 

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram