Rend és rendetlenség – gondolkodjunk másként róla

2017. február 16.
Szerző:  Cukimamik Team
Rend és rendetlenség – gondolkodjunk másként róla
A címet óriási tisztelettel Polcz Alaine könyvéből kölcsönöztem, amit most újra olvasva, rádöbbentem, hogy a benne szereplő poros, dohos történetek mennyire aktuálisak még ma is. Ugyanis családi konfliktusaink jelentős része változatlanul a rend és rendetlenség körül zajlik.

Miért nem vagy képes elpakolni magad után?” „Még azóta is itt áll ez a táska, hogy letetted.” „Miért olyan lehetetlen a szennyesig elvinni a koszos zoknidat?” „Egyszer nem tudnál segíteni a mosogatásban?” És versa is: „Már megint ki kuszált össze mindent az asztalomon? Nem találok semmit!” „Megőrülök az állandó porszívó zúgástól!” „Miért kell így kiakadni minden egyes porszemen?” „Így legalább látszik, hogy nem egy lakberendezési magazinban lakunk.” „Jól van, hát töröltem lábat, mit akarsz még?” Zörrenések, belső puffogások, nyílt viták, kenyértörés.

Miért ennyire fontos, hogy hova teszi vissza a poharat? Tényleg ennyire húsbavágó, ha két porcica repked a padlón? Megfojtani egy kanál vízben egy elhagyott zokniért?

Polcz Alaine-től tudjuk, hogy a rend nem egy abszolút fogalom. Nincs egyetlen mérce, amihez igazodni kéne. Mindenkinek megvan a sajátja. Kultúrális kérdés, szokás dolga, függ az életszakasztól, aktuális hangulatunktól, belső állapotunktól, attól, hogy kivel élünk éppen. A gyerek és a tini rendetlenebb, máshogy viselkedhetünk szingliként, kapcsolatban, egy válásból kikecmerege. A sokféle rend egy kontinuumon helyezhető el, a pedáns, kényszeres, „sterilizálóstól” a totál káoszig. Minden pontján elhelyezhető egy ember, a maga igazságával, és a maga megszokásaival. Amikor két ember találkozik, két pont is találkozik ezen az egyenesen. Nagyon kicsi az esély arra, hogy egy pár tagjai azonos renddel érkezzenek a kapcsolatba. Különbség a belső mércéjükben szinte biztos, hogy lesz. A kapcsolatban lesz egy rendesebb, és egy rendetlenebb, de egyik sem jó, vagy rossz. Mindig találunk olyat, aki űberel, akár egyik, vagy akár másik irányban. Elég e letörölni, vagy rögtön csírátlanítani kell? Állhatnak-e összekuszálva a szőnyegrojtok, vagy azonnali kivégzés jár érte? Nagyjából mennyi tárgyat viselek el elől hagyva, mielőtt úgy érzem, hogy fejetlenség van?

Látszólag lényegtelen dolgok, és mégis vérre megyünk érte. Valaki úgy érzi, hogy „Megfojtják a tárgyak!” Van, aki a pedáns rendben kezd el komolyabban szorongani. Tárgyi környezetünk a családi mintákon túl – mégiscsak belső világunk kivetülése. És nehéz elviselni valaki másnak a lelki világát magunk körül. Átrendezzük a lakást egy-egy újabb életszakaszban, vagy belső válságaink megoldásaként. A költözés egyben új életet is jelent. Van, aki nem tudja rendezni a gondolatait, amíg a környezetében meg nem teremti a számára elfogadható rendet. Vagy épp kreativitásra sarkallja a kuszaság. A serdülők belső kételyeit gyakran kíséri a környezetükben is az összevisszaság.

Az egyenes két különböző pontjáról érkezve, ha együtt akarunk élni, jobban tesszük, ha közelítünk egymáshoz, itt ott engedünk, elviselünk, mert ha meggyőződésem, hogy „csak az én rendem a jó” az rengeteg konfliktushoz vezet.

A nők, anyák számára a rend fenntartása különös jelentéssel is bír. A külső, tárgyi környezetben kialakított rend egyben a családi lelki élet karbantartásának szimbóluma. Amikor egy nő takarít, rendet rak, egyben a család érzelmi életét is tisztogatja. Ezért is olyan fájdalmas más helyett, más után megcsinálni dolgokat. Ha valamelyik tag nem vesz részt, csak koszt hagy maga után.

 

Amikor a családban konfliktusba kerülnek a különböző rendek, érdemes feltárni, számunkra mit szimbolizál a környezet karban tartása. Automatikusan másolom anyám rendjét? Szinte hallom, hogy kritizál? Vagy épp ellenkezőleg, csak azért is kupit tartok fent, ezzel még mindig dacolva ellene? Van e valós funkciója az általam fenntartani kívánt rendnek, vagy pusztán formai, öncélú, és a 2 centivel elmozdított váza okozta szorongásom valójában másról szól? Amikor úgy érzem, hogy szalad a lakás és nem tudom elviselni – ezért kiabálok a családdal, nem e épp a szabadságomért, saját territóriumért küzdök? (Megjegyzem milyen érdekes, hogy a nőknek ritkán van saját kuckója a közös lakásban)

Mi van a másik rendje mögött? Honnan jött, mik az ő kívánságai, érzései az én rendemmel kapcsolatban? Ezeket is hasznos feltárni, és kíváncsinak lenni arra, (mit anno az első randin) mi van a másik viselkedése mögött. Mitől érzi jól, vagy rosszul magát. Ebéd után szeret pihenni egy kicsit, és csak aztán elpakolni – vagy addig nem is tudok pihenni, amíg nem pakoltam el? Két külön világ, egyik sem jó, vagy rossz.

Mindkét félnek tennivalója van. Sem feltétel nélkül elvárni, hogy a másik hozzám igazodjon, sem teljes mértékben a másik alá menni – nincs értelme. Kölcsönös megismerés, és kölcsönös elfogadás szükséges ahhoz, hogy ki tudjuk alakítani a közöset, s ebben mindenkinek engednie kell.

 És az sem mindegy, hogy mit csinálunk a gyerekekkel. Kuszább, néha kifejezetten kuplerájnak nevezhető rendjüket nagyon nehéz elviselni. Nem árt, ha dolguk van otthon, és elvárás, hogy vegyék ki a részüket a közös tér rendbentartásában. Hozzáteszem nem találkoztam még olyan emberrel, aki a szülei erőszakosan, hisztérikusan kommunikált rendje ellen ne tiltakozott volna így vagy úgy. Felnőttként vagy notórius kupitartó lett belőle, vagy olyan kényszeres takarító, aki utálja magában ezt a tulajdonságát.

Pethő Orsolya, pszichológus www.anyaszerviz.hu

 

 

 

 

 

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram