Az anyaság egy csomó változással jár, nem csak a hormonok okozzák, bár kétségtelenül övék a főszerep, és nem is minden múlik el a gyermekágyi időszak elmúltával.
Az egészség és az egészséges életmód alappillére, hogy sokat, azaz megfelelő mennyiséget igyunk minden nap, és persze rendszeresen, sőt! Mindig. Itt kezdődik minden, és mindenféle életmódtanácsok, tanácsadók első számú jó tanácsa sokaknál szinte az egyik legnehezebb kihívás. Ha te is a nehezen ivók közé tartozol, most olvass tovább, mert összeszedtem számodra az általam és ismerőseim által kipróbált legjobb ötleteket, amik számodra is segítségül lehetnek.
Nyár van, meleg van, és nem lehet eleget beszélni a megfelelő folyadékpótlásról. A hangsúly itt a megfelelőn van, mert azt sem jó, ha ész nélkül csak sokat iszunk, hiszen tudjuk, mindenből meg kell találni a mértéket, a jót, az arany középutat. Valljuk be, azért a túl sok folyadék fogyasztásával sokkal kevesebben bajlódnak, a probléma itt inkább az, hogy egyszerűen elfelejtünk inni.
Sokszor találkozom azzal a problémával, hogy "Szeretnék életmódot váltani, de nem tudom hol kezdjem." Először is ez egy elhatározás, melyet csak Te tudsz véghezvinni. Nem elég elhatározni, hogy én egészségesen fogok étkezni és megfogadom, hogy mindennap edzek 10 percet, meg is kell valósítani. De hogyan? A mai bejegyzésemben ezt osztom meg veled: HOGYAN?
Miért Aktívmami és miért egészségkuckó? Először is, szeretettel üdvözöllek itt nálam. Aki veled szemben kucorog itt a kuckóban, Szmrecsányi Zsuzsi, fitnesz edző, gerinctréner, várandós torna oktató, Loveyourbelly oktató, core-tréner és kismamacoach, az Aktívmami mozgásprogramok kidolgozója, és nem mellesleg két csodálatos kisfiú anyukája. Velem tudsz itt beszélgetni a jövőben, de mögöttem állnak az Aktívmami Program végzett oktatói is. Mi mind anyukák vagyunk, akár csak te, és szerintem a mindennapokban nagyon hozzád hasonló élethelyzeteket élünk meg.
Féltem a szüléstől, és a gyermekvállalástól. Borzalmasan féltem attól, hogy mi lesz a szabadságommal, és az örökmozgó életemmel. Munka mellett is sokszor kihívást jelentett eljutni mozogni, hogy kiizzadjam a sok feszültséget, ami rám telepedett...mi lesz velem szülés után?!
Már terhesen is érdeklődve nézegettem a neten azokat a videókat, ahol az anyukák a gyerekükkel együtt tornáztak. Nagyon tetszett az ötlet, de akkor még úgy tekintettem rá, mint valami távoli érdekességre, amire rácsodálkozom, de soha az életben nem lesz benne részem – elképzelni sem tudtam, hogy egyszer én is belevágok majd.


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram