Kalandra fel, vár a bűvös erdő, és egy boszorkányos küldetés!

2018. október 07.
Kalandra fel, vár a bűvös erdő, és egy boszorkányos küldetés!
Az F Exhibiton álatal szervezett kiállítások mindegyikén megfordulunk, lassan már állandó „bútordarabnak” számítunk ott. Az idei Bűvös Erdő- Boszorkányos Küldetés Kiállítás és Játék minden elvárásomat felülmúlta.

A Bűvös Erdő Kiállítás a Vajdahunyad várban található Mezőgazdasági Múzeumban kapott helyet idén is. Ennek külön örülök, mert máskor nem gyakori, hogy kimegyünk a Városligetbe, ilyenkor azonban kizárólag tömegközlekedéssel megközelítjük a Kiállítást, miközben mindig megállunk egy kicsit játszani a Városligetben is. Idén sem történt ez másképp.

Természetesen nem kérdés, hogy ez a program gyerekeimnek és gyerekeimről szól, így anyai szemmel nézve nekem az a fontos, hogy a gyerekeim jól érezzék magukat. Miután már minden Kiállításon részt vettünk, így nem kérdés, hogy bejön nekik és nekem is a Kiállítás.

Szeretem a szervezők fantáziáját, melyet az interaktív kiállításban életre keltenek. Azon felül, hogy játszanak a gyerekek, nagyon sok hasznos információt szereznek az erdő állatairól, mely kérdések zárójelben megjegyzem, sokszor engem is zavarba hoznak, és nekem is tartogatnak új ismereteket.

Külön szeretem, hogy bár minden kiállítás hasonló a játék menetére vonatkozóan, mégis mindegyik más tematikára épül.

Olyan mintha egy nagy társasjátékban találnánk magunkat. Sejtelmes fények, melyek nem félelmetessé, inkább sejtelmessé, izgalmassá teszik a boszorkányüldözést. Játékos, fondorlatos feladatok, melyek közelebb visznek a megoldáshoz.

A Kiállítás és Játék menete

Bűvös erdő- boszorkányos küldetés:

A már jól bevált módon, a játékmester átad egy füzetet a belépés előtt. A füzetnek az egész kiállítás alatt szerepe van, hiszen ennek segítségével megyünk végig a 16 állomáson. A játéktérben, mely több mint 1000 nm2-en terül el, 16 játékállomás található, melyet a varázslatos látványvilág és felfedezni való tesz színessé és egésszé.

A játékfüzetben megtaláljuk minden játékállomás feladatát. Szükségünk lesz, jó látásunkra, hallásunkra, tapintásra, néhol szülői segítségre.;) A feladatok alatt találjuk a lehetséges megoldásokat, melyekből kiválasztjuk a helyes választ. Mielőtt beragasztanánk a helyes válaszhoz tartozó matricát, érdemes ellenőrizni a válaszunkat, a lábnyomokat követve, melyet ha ügyesen követünk, megtalálunk egy táblán rejtve. Ezután rajtunk múlik, hogy a következő állomást megkeressük, vagy elmerülünk az óriásgomba birodalmában, és felfedezzük a boszorkány küldetés minden területét.

A lombok méregzöldjében kísérteties árnyak cikáznak, az erdei manók elhagyatott házai közt hűvös szél susog. Mohos tölgyfák strázsálnak hangtalan, baljós harmat szitál, a Boszorkányvár komor tornyából varázsfőzet kesernyés illata száll.  Az erdei manók ősi otthonát, a bűvös erdőt egy bajkeverő Boszorkány tartja uralma alatt. A résztvevők küldetése, hogy az akadályokat legyőzve túljárjanak a nagyravágyó banya eszén. Aki megfosztja őt összes varázsfőzetétől és repülő boszorkányseprűjétől, kiérdemli a bátraknak járó jutalmat és a manók elismerését. A féltve őrzött varázseszközökhöz azonban mágikus megtévesztéseken, furfangos talányokon és izgalmas próbatételeken át vezet az út.

Miután eléred a 16. feladatot, mely egyben az utolsó feladvány, beragasztjátok a matricátokat, és irány a megérdemelt jutalom. Merthogy a boszorkányüldözés úgy ér véget, hogy a gyerekek segítségükért, egy ajándékot vehetnek át.:)

A BŰVÖS ERDŐ – BOSZORKÁNYOS KÜLDETÉS című kiállítás és játék 2018. szeptember 22-től november 4-ig látogatható a Vajdahunyad várban.

Ha szeretnétek további információt megtudni a játékkal kapcsolatban, a programajánlónkban megtaláljátok.

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram