határidőnaptár anyáknak

Lelkiismeret furdalás nélkül átléptem a küszöböt este, és elhúztam bulizni anyaként...

2017. szeptember 09.
Szerző:  Cukimamik Team
Lelkiismeret furdalás nélkül átléptem a küszöböt este, és elhúztam bulizni anyaként...
Kép forrása: allplaydj.ca
Úgy kezdődött, hogy elegem lett önmagam minden jellegű lefosztásából. Belegondoltam, hogy tulajdonképpen önhibámon kívül kerültem buli-kispadra. Egy költözés húzta le a rolót.

Azt megelőzően én bizony kismamaként is jártam fesztiválokon, nyilván nem adtam bele a 100% töredékét sem, de azért meghintáztattam a babát ahol csak tudtam. Fel voltam készülve a negatív beszólogatásokra, de hihetetlen meglepetés ért, mert mindenki csak annyit mondott, hogy szuperek vagyunk, és köszönik, hogy megmutattam, így is lehet. Nagyon pici volt a baba, és szoptattam is, mikor 2 etetés között már vágytam a Zenére. Mivel a szomszéd utcában volt egy igényes szórakozóhely, nem volt nagy kaland átugrani, majd hazaslisszolni amilyen gyorsan csak lehet a szétdurranó melleimmel. Akkor még azt gondoltam, hogy havonta egyszer ez nekem jár. Mai napig így érzem, csak a kivitelezés nem működik.

Kisvárosba költöztünk, marhára nincs itt semmi. A legközelebbi normális hely tömegközlekedéssel másfél óra, kocsival fél-1 óra. A barátainkat is messze hagytuk, a családunk sincs a közelben. Az új, kisgyermekes barátaink meg távoli, elképzelhetetlen helyzetként tekintenek a kikapcsolódásra. Szóval patt helyzet.

De MOST. VÉGRE SIKERÜLT!

Minden erőnket összeszedtünk a férjemmel, és megoldottuk. Tündéri bébiszitterünk vállalt éjszakázást is. A gyereket felkészítettük rá, hogy ismeretlen helyzet forog fenn: nem mi altatjuk el. Kicsit ráncolta a szemöldökét, de teljesen partner volt. Még ő is megértette, hogy nagy a tét. Mégpedig anya és apa fiatalságának tudatosítása, a felfrissülés lehetősége, egymás újra felfedezése. Így 2 és fél év után kimozdultunk, együtt a párommal. Amolyan felnőtt ember módjára. Még most is beleborzongok, ha arra gondolok mit tettünk. Külön-külön még talán időnként meg is ejtünk programokat, kis shoppingolás, egy délutáni sör a haverokkal, egy kávézás a barátnőkkel, de együtt… pff...na olyan isten még nem volt. Az általunk választott “kötelező” koncert csütörtöki napon volt, tehát másnap meló, apa-anya, a szokásos mókuskerék...

Nagyon izgultam. Néhány aktív ismerősnél rá is kérdeztem, hogy “mit kell ott csinálni? Még ugyanaz a szitu?” Nyilván szakadtak a röhögéstől.

Aznap délután nagyon pörögtem, éreztem, hogy olyan jó élni, létezni. Mindenhez volt kedvem. Nem számított semmi, csak a zene, a sör, és a félhomály édes ígérete. A pici fiam is besegített a készülődésbe, minden ruhámat lerángatta a polcról, hogy tippeket adjon az alkalomhoz illő ruházat kiválasztására. Sajnos egyre nehezebb lett a szívem, vagy a fenekem… nem is tudom. Nem találtam meg a tökéletes party dresst. Konkrétan ilyennel nem is rendelkezem. Kezdett megcsappanni a lelkesedésem. Nem jó… nem jó… nem jó… Nincs fekete ruhám? Az meg hogy a fenébe lehetséges? Mind bő, mint egy cuki pizsi? Aztán jöttek a nyomasztóan béna gondolatok: mi a túrónak szarakodjak a göncökkel? foglalt vagyok, anya vagyok, kövér vagyok… nem mindegy? Villámcsapás. Még kismamaként megfogadtam, hogy ezeket a marhaságokat soha nem engedem begyűrűzni a mindennapjaimba. Na jó, lássuk még egyszer a felhozatalt. Megtaláltam a kényelmes, ámde vállalható kombót. Emlékeztem rá, hogy valahol vannak még erős smink készítésére alkalmas rejtett készleteim. Hoppá, nicsak ki van itt?! Egy nő. És elég dögöske. Annyira nem is dagi. Van min javítani, de első nekifutásra nem is rossz.

Indulás előtt elköszöntünk a gyerkőctől. Ő nem volt annyira megrendülve, tudta a teendőket, rendben volt. Azt se tartom kizártnak, hogy nem volt benne biztos, hogy én az anyja vagyok :)

Amíg odaértünk számtalanszor fordult meg a fejemben, hogy én ehhez már fáradt vagyok, öreg vagyok, menjünk haza, ott a gyerek, mi lesz a felébred és nem vagyok ott, meg amúgy is ne bohóckodjunk már itt…

A helyszínen iszonyúan zavarban voltam, toporogtam, nézelődtem. Ajjajj, “haza, haza , haza...azonnal”. Megkaptam az első sörömet, onnantól legalább a kezemmel tudtam mit kezdeni.

Elkezdődött a dolog. Élőzene, igazi, és bömbölő. Nagyon különös volt, zavart a zaj. Szoknom kellett, meg még egyet innom. Aztán felvettem a ritmust. Próbáltam valamit mókolni a testemmel, kis időbe telt mire összerendeztem a mozgásomat, de ez is összejött. Már majdnem jól is éreztem magam. Mosolyogva bámultam a húszéveseket. Te jó ég, úgy nyomják, mintha nem lenne holnap! Tele vannak problémákkal ők is, de milyen könnyen megy még nekik az elengedés. Én is ilyen voltam. Pillanatok alatt simára tudtam gyalulni az agyam, ha buliztam. Ma már nehezebb lazulni. Biztatásképpen a sorstól, feltűntek rutinos “anyukák”. Láttam rajtuk, hogy borzasztóan élvezik a hely adta lehetőségeket. Gyönyörűek, lazák, és szabadok. Legalábbis ma este :)

A párom közben rezzenéstelen arccal beilleszkedett a tömegbe. Jól állt neki a helyzet. Nézzenek oda, milyen más ebben a közegben! Nem csak boxeralsóban flangáló, szerepéből sosem kieső, türelmes családfő. Belőle is újra izgalmas férfi lett. Az, akibe beleszerettem. Ne gondoljatok rosszra, de minél távolabbról néztem őt, annál jobban tetszett, amit látok. Pár szót váltott az ismerősökkel is. Ő tud ilyet? Nem is láttam már társaságban hosszú idő óta. Megint elkeseredek kicsit. Mi a franc történt velünk? Annyira utálom ezt a megfáradt ködöt magunk körül. Most végre kicsit pezsgett minden. Itt jön Ő, a határozott lépteivel, a mindent látó gyönyörű szemeivel. Ő, aki a több száz ember közül csak az enyém. Addig öleltem, amíg csak bírtam. Nyilvánosan, és hosszasan. Nem is tudom ennyi idősen nekünk szabad-e még ilyet?

Jött még egy hatalmas felismerés: ezen a helyen senki nem tudja, hogy anya vagyok. Itt nem kell példát mutatnom, nevelnem, tulajdonképpen csak magamért kell felelősséget vállalnom… Hmm érdekes gondolat :)

Elkaptam egy elismerő pillantást egy pasitól. El sem hittem. Mindig mindenhova viszem a gyereket, alig van nélküle programom. Ergo minden férfi átnéz rajtam, az anyán. Nem létezek nőként. Ezen az estén fel sem fogtam rögtön, hogy egy idegen srác éppen engem talált vonzónak. Jól esett.

Egy pillanatra megéreztem a tömeg, és a pillanat varázsát. Van abban valami világmegváltó, mikor százak énekelik teli torokból, felszabadultan ugyanazt a dalt. Csodálatos egy ilyen ad hoc jellegű közösséghez tartozni egy éjszaka erejéig.

Minden ott töltött perc élmény volt. Nem történtek nagy dolgok, mégis fantasztikus volt átélni újra, hogy van kint élet sötétedés után is. Biztos emlékeztek rá, hogy mit éreztetek mikor fél év után először mentetek el egyedül bevásárolni, netán este 7 után. Nálam egyszerűen meseszerű állapot volt, most ezt az érzést újra megtapasztaltam. Szóval menjetek, érezzétek jól magatokat! Teremtsetek magatoknak pillanatokat, amelyekben elengedhetitek magatokat! Nem kell mindig mindenkinek megfelelni! Táncoljatok, énekeljetek, tomboljatok! Vagy csak szimplán néha tegyétek azt, ami igazán jól esik! :)

Ui: A teljes igazságról sajnos tudnotok kell! A bébiszitter többe került, mint maga a program. Kettő pohár sörtől bamba mosómedve arcom lett. A derekam meg annyira fájt a több órás állás miatt, hogy a finálénál a saját a süllyedő anyahajómról a férjem vonszolt ki, miközben kétrét görnyedve ordítottam a refrént :D

“Még egy slukkot a pipából

Még egy kortyot a piából

Még egy falatot a kenyérből

Még egy napot az élettől”

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram

Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Még több infó

Megértettem