Ez a nap is elérkezett, az 58. blog bejegyzésem. Köszönöm, hogy végig, vagy részben megélted velem ezt az időszakát az életemnek. Egy időre búcsút veszek tőled, életem más szakaszba érkezett. Olvasd kérlek, az utolsó bejegyzésem, és fogadd tőlem szeretettel, alázattal és megbecsüléssel.
Bejelentkezés… Varjú Viktor, azonosító 785147. Vajk a véreb, alias A kis beluga, alias Digi Dagi Dínó  megfigyelése. Digitális napló, részlet
 Idén is elterveztem, hogy ez lesz az. Ez lesz az a karácsony, ami tele lesz hangulattal, jókedvvel, mókázással, tradíciókkal. A lány majd csengettyűszóra rohan be a szobába, hogy megnézze, mik kerültek a fa alá, finom ebédet készítek, amit együtt az asztalnál fogyasztunk el. A rádióból nyálas „merry christmas” melódiák szólnak, miközben mi felnőttek házi forralt bort szürcsölgetünk, és várjuk, hogy megsüljenek a mákos és diós beiglik.
„A fáradtság a szervezetben terhelés hatására létrejövő változás, amely élettani módosulásokban, fáradtságérzésben, teljesítménycsökkenésben vagy a munka minőségének romlásában jelentkezik.
Kisgyerekekkel az élet vidám, vicces, bohókás, mozgalmas, időnként bánatos, megalkuvónak tűnő, felforgató, dühös, szeretettel teli, érzékeny, játszmázó, sikerekkel és kudarcokkal tarkított, könnyekkel áztatott... maga az ÉLET!
Még a várandós hormon-sokkom során volt egy –na jó, kettő, három – kisebb plasztikbombához hasonlatos kirohanásom, mely sírással és sűrű elnézés kéréssel zárult. Részemről, mivel férjem csak csendben tűrte, ahogy a fejéhez vágok mindenféle értelmetlen és igazságtalan dolgot – már végig csinált velem egy várandósságot, ismerte ezek mibenlétét. Na már most, ezek közt szerepelt az is, hogy amíg ő mindenféle focimeccs túrákon barangol külföldön a haverjaival, addig nekem még egy wellness hétvége se jut a nővéremmel.
ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) Anno nyáron hívta fel a figyelmem egy ismerős anyuka, hogy olvassak utána a figyelemzavarnak, mert szerinte Töpin észrevehetők a jelei. Én is láttam/látom, hogy az én lányom valahogy másképp működik, mint a játszótéren a többiek, vagy épp mint a két barátnője (1-2 hónappal fiatalabbak).
Az én apám 7 éves koromban meghalt. Úgy döntött, a családi- és anyagi nehézségek elől elmenekül. Hozott egy döntést, amit nem beszélt meg senkivel, nem kért segítséget. Azt választotta, hogy magára hagyja a gyerekeit, nem látja őket felnőni, nem vezeti őket oltár elé, nem fogja a kezében az unokáit. Nem volt könnyű ezt feldolgoznom, igazából lehet, nem is sikerült. Nem múlik el nap, hogy ne jutna eszembe. Az én apám, az én gyerekkori hősöm. Az én apám, nővérem szülője. Az én apám, meggyötört arccal. Az én apám, aki nem gondolt rám. Az én apám, aki nagyon el volt keseredve. Az én apám, egy szörnyű példával. Vannak képek a fejemben róla. Imádtam a nyakában lenni. Mikor reggel bevitt az óvodába, a trafikosnál sokszor kaptam egy Hupikék törpikék figurát. Mikor elhozott választhattam egy sütit a cukrászdában – én javarészt islert ettem. Ő sosem ütött meg. Mély hangja, szembetűnő ádámcsutkája, nagyon magas és vékony alkata volt. Ha felidézem, mindig fehér atlétatrikóban és háromnegyedes nadrágban van. A fényképét mai napig a pénztárcámban hordom.
1. oldal / 7


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram

Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Még több infó

Megértettem