Tippek a terhesség kezdeti tüneteinek enyhítésére

2018. április 09.
Szerző:  TesztelM blog írója
Tippek a terhesség kezdeti tüneteinek enyhítésére
Már nem is emlékeztem rá, hogy a várandósságnak voltak kellemetlen tünetei is. Az idő abszolút megszépített mindent és csak a jó dolgokra emlékeztem, a nyugalomra, a boldogságra, amikor éreztem, ahogy ficánkol és csuklik bennem a kisbabám, a gömbölyödő pocakra és a mérhetetlen boldogságra. Viszont most, hogy ismét kisbabát várok, most ezek felelevenedtek, főleg a várandósságra két leginkább jellemző tünet. De tudunk valamivel segíteni, hogy elviselhetőbbek legyenek az első hónapok.

1. Talán első tünet, a kimaradt menstruáció mellet az eszméletlen fáradtság. Az első terhességem alatt ez talán annyira nem volt jellemző, vagy legalábbis ennyire nem emlékszem rá. Azt nem tudom, hogy erre van-e esetleg más megoldás, mint az alvás. Persze nem mindig lehet ezt megtenni, de bármikor, amikor lehetőség adódik, igenis érdemes lefeküdni. Én most jelen esetben, ha a kisfiam, Patrik alszik délben, én is kénytelen vagyok lefeküdni. Úgy érzem, hogy most mindenkinek ez a legjobb megoldás, hiszen kicsit megpihenve a Patrikkal is ugyanúgy tudok délután játszani, ráadásul este még a férjemmel is sikerül egy kis minőségi időt együtt tölteni. Ha nem így tennék, kevésbé lennék már délután formában és este már használhatatlan lennék.

2. Émelygés: Erre találni talán a legtöbb megoldást az interneten és a különböző kismamás, terhességgel kapcsolatos könyvekben. De egyértelmű csodaszer sajnos szerintem nincs. Azért mégis bemutatnék pár lehetőséget, amik például nekem alkalmanként egy kicsit enyhítettek a tüneteimen.

  • Gyömbér: tea, cukorka, üdítő, mindegy, bármilyen formában nagyon kedvező lehet, az émelygés enyhítésére. Ez az első terhességemnél az esetek többségében segített is, most viszont sajnos előfordult, hogy elkezdett tőle égni a gyomrom.
  • Olajos magvak: Az első pár hétben jó volt a kesudió, de később az már inkább hányingert keltett. Utána viszont sokat segített a pisztácia és a tökmag
  • Rendszeres étkezés, kis mennyiségben: Azt vettem észre, hogy ha éhes lettem és nem ettem egyből, akkor eljutottam oda, hogy nagyon hányingerem lett és nagyon nehéz volt kiválasztani, hogy mit is egyek, de ha nem ettem, akkor még rosszabb lett az egész. Szóval inkább ettem pár falatot gyakrabban, így egy kicsit jobb volt.
  • Sok folyadék: Mivel a kisbabánk nem csak a vitaminokat, de a folyadékot is a mi szervezetünkből veszi fel, ezért nagyon fontos ezeknek a megfelelő utánpótlása. Ilyenkor talán még fontosabb a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása. Legalábbis én azt vettem észre, hogy azokon a napokon, amikor sok folyadékot ittam egy kicsit enyhébb volt a hányingerem is.

Ezek sajnos nem csodaszerek, ráadásul ami valakinek jól működik, az másnál sajnos nem. De érdemes próbálkozni, hogy ki tudjuk élvezni a várandósságunkat minél jobban.

A TeszteIM blog írójának további bejegyzéseit ITT találod.


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram

Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Még több infó

Megértettem