Rossz evő és válogatós gyerekek? íme a megoldás!

2018. január 16.
Szerző:  Pethő Orsolya pszichológus
Rossz evő és válogatós gyerekek? íme a megoldás!
Szerencsére, sok családnál tele a hűtő, válogathatunk a jobbnál jobb falatokból, és az is nagyszerű, hogy a „változatos étrend” fogalma egyáltalán megszülethetett.

Bár háziasszonyi szempontból van előnye annak is, ha nem kell gondolkodni a menün, úgyis csak kukoricakása lesz. Milyen érdekes az ember, a bőség zavarában ahelyett, hogy örülnénk, hogy van mit enni, sok szülő arra kényszerül, hogy tukmálja a gyereket, könyörög neki, hogy ezt, vagy azt megegye, jutalmat vagy büntetést helyez kilátásba. Igen, sok családnál az evés rég elvesztette eredeti funkcióját, és már nem örömteli élmény, hanem az egyik legkomolyabb stresszforrás a mindennapokban. Mert a gyerek nem eszik, válogat, ragaszkodik ahhoz a néhány bevált ételhez, amelyektől nem is értjük, miért nem ment még a falnak. Hogy jutottunk ide?

Pedig a természet eredendően jól kitalált egy rendszert. Az ember éhes, ekkor élelmet keres, majd eszik. Az ember gyereke pedig fél az új táplálékoktól, hiszen mérgező lehet, amíg egy számára megbízható felnőtt ember meg nem győzi őt az ellenkezőjéről. Gondoljunk bele, hová vezetett volna, ha a gyerekek mindenfélét tömegesen összeesznek, anélkül, hogy erre áldását adta volna egy felnőtt. Tehát túlélésünk egyik záloga, hogy a gyerekek ragaszkodnak a jól bevált ételekhez és tartanak az újaktól, de a rendszerbe be lett építve az az elem is, amellyel a kedvelt ételek köre folyamatosan bővül.

Mi az oka annak, hogy sok gyereknél nemhogy gyarapodna a kedvelt ételek száma, hanem inkább csökken?

Újkori táplálkozási szokásainkkal teljes mértékben átkereteztük az étkezést, és ebből sok minden következik, ami meghúzódhat a válogatás mögött.

1. Roskadásig tele a hűtő.

Ezzel még nem lenne gond, de a gyerekek nagyon hamar megtanulják, hogy ha valami nem ízlik, vagy épp nem veszik a fáradtságot, hogy legyőzzék félelmüket az új étellel szemben, akkor még számtalan lehetőség kínálkozik, és a sor végén, biztosan ott van a kedvenc joghurt, desszert, vagy bármilyen másik jolly joker étel. Miért is tenne erőfeszítést, ha ott a biztonsági háló? Éppen ezért érdemes mesterségesen szűkösséget teremtenünk, és nem rá, vagy leszoktatni a gyerekeket a végtelen számú választékra. Ha valami nem ízlik, mindössze egy backup lehetőséget tartsunk fent, kizárólag egészséges alapanyagokból. Nagyobb gyerekeknél kifejezetten ajánlom, hogy magának készítse el ezt az ételt, de legalábbis segítsen benne. Így a nagyobb befektetett munka elveszi a kedvét a válogatástól.

2. Hamar feladjuk.

A fentiekből látható, hogy valójában egy evolúciós félelmet kell segítenünk legyőzni a gyerekben, amihez sokszor nagyobb erőfeszítés kell, mint egyszer odatenni a brokkolit az asztalra. Egy ételt legalább tízszer kell kínálnunk ahhoz, hogy elmondhassuk, mindent megtettünk.

3. Összekeverjük a táplálást a szeretettel.

Bár szimbolikusan van közük egymáshoz, ha épp egy népmesét elemzünk, de valójában nagyon nem tesz jót, ha a gyerek fejében érzelmeket keverünk az evéshez. A jó öreg „egyet a mamának, egyet a papának” is kifejezi, hogy mindezt értem teszed. Ha jó gyerek vagy, szépen eszel, engem, mint szülőt boldoggá teszel. Már a szoptatásnál kezdődik a mizéria. Nem túl okos dolog kismamákat a méricskéléssel értelmetlen szorongásba kergetni. Nincs elég tejem, nem eszik eleget, tehát rossz anya vagyok. Ez a gondolati kör semmiképpen sem vezet jóra, későbbi evészavarok akár innen datálódhatnak. Az evés élménye tele lesz szorongással, feszültséggel, a teljesítmény fogalma feleslegesen kapcsolódik hozzá, miközben inkább ellazultságra lenne szükség. Gondoljunk, csak a kutyákra, elvonultan szeretnek enni, sokuk idegenek előtt hozzá sem nyúl az ételhez, akármilyen éhes is.

4. Ugyanezen okok miatt nem érdemes büntetést, jutalmat kilátásba helyezni, amiért ezt vagy azt megevett vagy épp nem.

A természet kitalálta a leghatékonyabb motivációt, ennek neve éhség. Ha nem bízunk benne, és elmaszkoljuk külső ösztönzőkkel el tudja veszíteni hatékonyságát. Meg kell tanulnunk hallgatni a testünk jelzéseire, és bízni ezekben. Ha mindig anya mondja meg, hogy épp éhes vagyok e, ez a folyamat elmarad. Az evésnek sem a teljesítményhez nincsen köze, sem ahhoz, hogy egy gyerek mennyire szófogadó vagy engedelmes.

5. Nem csak azon aggódunk, hogy mennyit eszik, hanem azon is, hogy hogyan.

Rengeteg szabályt vezetünk be az asztalnál: ne csámcsogjon, ne kenje össze magát, ne beszélgessen, ne hülyéskedjen, ne nyúljon hozzá kézzel, egyen hozzá kenyeret is, vigyázzon, mert kiönti, stb... A közös vacsora nemhogy nem jó hangulatú, de kifejezetten frusztráló, és a fenének van kedve ilyen körülmények között enni. Igen, a gyerekek sokáig nem ütik meg egy Michelin csillagos étterem színvonalát, de ez így normális. A szekírozásnak valójában semmi értelme, ugyanis sokkal többet számít a minta, amit nyújtunk evés közben. A kézzel evés, az étel mindenféle érzékszervvel való felfedezése, a gyakorlás, hogy egyáltalán beletaláljak a számba, mind-mind hozzátartozik a fejlődési folyamathoz. S egyszer majd eltartott kisujjal fogja a Herendit, ha azt látta éveken keresztül. Családlátogatásaim alkalmával rengeteg olyan vacsoránál voltam jelen, amikor a szülők, ahelyett, hogy maguk is élvezték volna az ételt, minden idegszálukkal a gyerekekre koncentráltak, folyamatosan korrigáltak, elvárásokat támasztottak, büntetéssel fenyegetőztek. Persze ők juszt sem ettek.

6. Az evés érdekes módon lehet a családi kontrollért folyó küzdelem harcmezeje is.

Vannak gyerekek, akik más módot nem látnak arra, hogy érezhessék saját hatalmukat, minthogy egyszerűen nem esznek. Túl aggódó, túlkontrolláló, mindenbe beleszóló szülők gyerekei ők. Egyszerű fizika, hatás és ellenhatás. Minél nagyobb az akarat, a szeretet rovására, annál jobban ellent kell állni neki. És micsoda hatalmat jelent a szülők felett az is, ha csak egyféle, vagy egy bizonyos ételt vagyok hajlandó megenni!

7. A szelektív evés így lehet jele valamiféle szorongásnak is.

Gondoljunk vissza az új ételek okozta természetes félelemre, és arra, hogy úgy tűnik, egyes szülőknek ezt nem sikerül kompenzálni. Logikus, hogy a megszokott ízek és textúrák segítenek a gyerekeknek, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat. Legalább ez az egy tuti a világban, amire mindig számíthatok.

A szabály így szól: a szülő azért felelős, hogy mikor és mit eszik a gyerek, aki pedig eldöntheti, hogy egyáltalán akar- e enni, és mennyit.

Azaz, mi teremtjük meg az étkezések ritmusát, és mi kínáljuk az egészséges, tápláló ételeket. Nincs étkezések közti evés, nincs olyan fogás, ami nem fér bele az elképzeléseinkbe, és nincs vég nélküli válogatás. Így nem fordulhat elő, hogy egy gyerek édességgel lakik jól, és a cukor elmaszkolja a normális ízérzékelését. Ha úgy döntött, hogy bármilyen okból nem eszik, mert nem éhes, vagy az alternatívák közül egyik sem felelt meg, meg kell várnia a következő étkezést. Nincs tukmálás, könyörgés, sem erőszak. Az evés kontrollja a gyereknél van, és megtanulhatja, hogy bízhat a saját teste jelzéseiben.

Teli hűtő mellett még tényleg nem halt éhen gyerek. S bár az elfogyasztott mennyiségben tényleg óriási különbség van közöttük, a legkárosabb, amit tehetünk, ha azt tanítjuk, nem bízhatnak meg saját testük jelzéseiben.

Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérj időpontot: www.kolyokszerviz.hu

 

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram

Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Még több infó

Megértettem