Nem ismerek magamra... az anyai kiabálás lélektana

2016. december 19.
Szerző:  Pethő Orsolya, pszichológus
Nem ismerek magamra... az anyai kiabálás lélektana
„Nem ismerek magamra.” - Hallom sok édesanyától. „Régebben sokkal türelmesebb voltam, de amióta szültem, néha nem tudom kontrollálni magam, és elszakad a cérna.” – panaszkodik kétségbeesetten egyikük. „Sosem gondoltam volna, hogy így tudok kiabálni.” – mondja bűnbánóan a másik. Hát igen, üdv a klubban!

Az anyasággal együtt megismerhetjük kevésbé szeretett oldalunkat is. Megmutatja magát a mumus, a szörny, a sárkány, kikívánkozik egy dühöngő őrült, aki eddig nem tudni, hogy hol bújkált. Szóval ha tetszik, ha nm, ilyenek is tudunk lenni. Mi az, ami változott? Nyilván minden. Eddig is voltam dühös, de olyan, mintha ennyire még soha... Eddig is volt, hogy felkaptam a vizet, de ennyire még soha... Miért bújik elő a szörny ennyi édesanyából, pont akkor, amikor a legtöbb türelemre és szeretetre lenne szükség?

anyakiabál

Kép forrása: http://www.thejoysofboys.com

 Először is nézzünk bele az agyunkba. Persze csak képletesen. Az érzelmekért a romantikus elnevezésű Limbikus rendszerünk felel, ami hát valljuk be, agyunk egyik legprimitívebb része. Így aztán érzelmeink, természetesen haragunk is, ugyanolyan elementáris erővel törhet elő, mintha csak most lennénk háromévesek. Csak most nem azért robban belül a bomba mert nincs csoki ebéd ebéd után, hanem például azért, mert bevágott elénk egy autó index nélkül, vagy beszólt a főnök. Ami változott, nem maga az érzelem, hanem az, hogy hogyan fejezzük ki azt. Hogyan viselkedünk. Ez főként a frontális lebenyünknek köszönhető, ami a viselkedésszabályozásért felel. Ez a terület fejlettebb, és tanulásra képes. Figyelembevéve az aktuális szitációt, a társadalmi elvárásokat, mérlegel és az érzelmek kifejezését kulturáltabb mederbe tudja terelni. Ennek köszönhető, hogy végül mégsem tépjük ki a szakállát a mikuláscsomagot elhelyező parkolóőrnek, mégha az is lenne a kézenfekvő, és zsigeri válaszunk a helyzetre. A gyerek haját azonban alkalomadtán sikerül lekiabálni a fejéről.

anya kiabál

Kép forrása: pinterest.com

Nos, az anyasággal mintha a frontális lebenyünk időnként szabadságra ment volna. Nem véletlen, hogy nincsen ráírva – „extrém körülmények között tesztelve” – ugyanis ott elbukott.

1. Egyrészt fáradtak és kimerültek az édesanyák. Fizikailag és lelkileg is. A frontális lebeny működéséhez energiára van szükség. A kevés alvás, a nullához konvergáló feltöltődést jelentő tevékenység egyenes következménye – viszlát viselkedésszabályozás! Minél több alap szükségletünk kielégítetlen, annál valószínűbb, hogy egy-egy helyzetet a háromévesek szintjén sikerül érzelmileg megoldani.

2.  Érzelmileg rendkívül bevonódott helyzetnek számít az, amikor a saját gyerekünk ellenkezik, vagy az ő nem túl rózsás érzéseit kell elviselnünk. A szomszéd gyereke sosem kavar fel annyira, mint saját vérünk. S egy problémát minél inkább belülről szemlélünk, minél jobban elmerülünk az érzelmek mocsarában, annál kevésbé tűnik megoldhatónak.

anya elfáradt

Fotó forrása: www.babybabycouture.in

3. Óriási kontroll igényünk van, ami egy fabatkát sem ér. Ki az, akiről meggyőződésünk, hogy 100%-ig kontrollálni tudjuk? Hogy minden egyes parancsunkat azonnal teljesítenie kéne? Ugrania kell, ha szólunk? Nyilván a saját gyerekünk. Bár egy másik lényről van szó, és némi hatásunk csak van rá, de sosem akkora, mint szeretnénk. Jóval toleránsabbak vagyunk például akkor, ha a barátnőnket megkérjük, hogy fogja meg a táskánkat – erre ő azt mondja, „Mindjárt, csak leteszem ezt a poharam a kezemből”. Ilyet egy gyerek nem mondhat. Persze nem is mond, csak szó nélkül tovább játszik. Olyan, mintha a saját lábamnak adnám ki a parancsot, hogy „lépj” – de nem engedelmeskedik. Sok szempontból csak látszat, hogy hatalmat gyakorolhatunk a gyerekeinken. Ő én vagyok, de mégsem én. Ez nagyon bosszantó.

4. Teljesítményként tekintünk az anyaságra, és folyamatos a vizsgadrukk. Jól akarom csinálni, ezt nekem meg kell oldanom! Rengeteg energiát emészt fel ez a fajta teljesítménykényszer, és sajnos nem a legjobbat hozza ki belőlünk.

5. Aktiválódtak a szülői mintánk. Mint egy időzített bomba, lényünk egy része csak a szülővé válással lát napvilágot. Egy újabb önismereti kör indul el, amiben terítékre kerülnek az érzelmek, és azok kezelése is. Itt az idő újragondolni, nálunk, a mi családunkban, hogyan kezeltük az érzelmeket? Szabadott mérgesnek lenni? Beszéltünk róluk? Meg tudom bocsájtani magamnak, ha mérges vagyok? Mi a saját motivációm most – küzdök, hogy nehogy olyan legyek, mint a szüleim? Már olyan vagyok? A tanulási folyamat fontos része, hogy az elején belássam, és elfogadjam, ha valamit még nem tudok. Ha ezt nem teszem meg, nem jön létre tanulás. Ezért nem érdemes szapulni magunkat a dühkitöréseinkért.

 pszichológus budapest

Pethő Orsolya, pszichológus www.anyaszerviz.hu

 

Mentés

Mentés

Ajándék énidő tervező


Soha nem éreztem azt a határtalan szabadságot, mint amit az anyaság adott. Igen, szabadnak, boldognak, és vidámnak érzem magam...és ezt az érzést szeretném átadni Neked is!

Mert néha kell, aki inspirál, ösztönöz, és talpra állít. A cukimamik csapata készen áll erre!

 

Cukimamik-Instagram

Ez a weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Még több infó

Megértettem